Bravúrpontot szerzett a DSC-SI

Az U15-ös csapat értékes pontot szerzett a bajnokaspiráns ellen.

0

3300-1-300x225 Bravúrpontot szerzett a DSC-SI

A bajnoki címre esélyes, jó erőkből álló Olasz Focisuli ellen a tisztes helytállás volt Benczik Zsolt csapatának a célja. Jó iramban kezdődött a mérkőzés, a vendégek birtokolták többet a labdát, próbálták minél nagyobb nyomás alá helyezni a debreceni kaput, mégis a Sportiskolások kerültek előnybe. Ez okozott némi zavart az OF-nál, de ez csak átmeneti volt, pillanatok alatt megfordították az állást.

Fordulás után nem kellett sokat várni a következő találatra, a DSC-SI büntetőhöz jutott, mit Szutor higgadtan értékesített. A vendégek innentől fokozták a nyomást, mindent megtettek, hogy újra előnybe kerüljenek, de a debreceniek hősiesen védekeztek és megőrizték kapujukat a góltól, ebben időnként még a szerencse is melléjük állt.

Egy nagyon jó csapat ellen sikerült döntetlennel zárnia a mérkőzést a Sportiskolának.

DSC-SI – HTE Olasz Focisuli: 2:2 (1:2)

DSC-SI: Kalmár, Abari (Girán 69’), Dihen (Kabai 69’), Bacsa, Már (Kelemen 57’), Csiszár, Szutor, Udvarhelyi (Brázda 75’), Zubora, Komlósi, Erdei

Edző: Benczik Zsolt

HTE Olasz Focisuli: Papp V., Sipos, Huszti, Hadházi, Váradi M., Váradi L., Gergely, Papp G., Tóth B., Fehér (Forgó 67’), Nagy M. (Nagy Z. 71)

Gólszerzők: Dihen 17’, Szutor 50’ ill. Papp G. 32’, 35’

Benczik Zsolt: Egy nehéz, kiélezett mérkőzést játszottunk a bajnoki címre esélyes Olasz Focisuli ellen. Végig nagy lelkesedéssel, nagyon koncentráltan és szervezetten játszottunk, a játékosok nagyon felszívták magukat erre a találkozóra. Talán meg is leptük ellenfelünket az agresszív játékunkkal. Átadtuk a területet, próbáltunk biztos védekezésből támadásokat vezetni. Sikerült megszereznünk a vezetést, de ellenfelünk az első félidő közepén két perc alatt megfordította az állást. A második játékrész elején kaptunk egy jogos tizenegyest, amit értékesíteni tudtunk. A hátralévő időben teljesen a védekezésre figyeltünk, vigyáztunk az egy pontra, igaz kellett hozzá némi szerencse is, de sikerült megőriznünk. Mindenképp bravúrnak számít a döntetlen, a bajnokság legjobb csapata ellen tudtunk itthon tartani egy pontot. Gratulálok az egész csapatnak a teljesítményhez és a játékhoz való hozzáálláshoz.