Vida Gyula: „A labdarúgás gyerekkori szerelem”

Ha jól tudom, kalandos körülmények között lett kommentátor.

Meg egyáltalán újságíró. Kisiskolás fejjel azt az őrültséget vettem a fejembe, hogy orvos leszek, pedig a motivációm mindössze annyi volt, hogy olyan jól hangzott a Dr. Vida Gyula. Aztán mégis ragaszkodtam ehhez az elképzelésemhez és mivel mindig jó tanuló voltam meg is próbáltam az orvosit. Néhány pont azonban hiányzott, így a második helyre beírt vegyész szakra vettek fel, ide a Debreceni Egyetemre. Mint utólag kiderült, ez vakvágány volt. Egyetemistaként 2-3 évet elpazaroltam, vagy önkritikusan mondhatom, hogy elszórakoztam az életemből, mire rájöttem, hogy mit is akarok valójában. Mivel mindig is írogattam, hol verseket, hol hosszabb-rövidebb történeteket, azt gondoltam, újságíróként meg tudom valósítani önmagam. Átjelentkeztem a Tanítóképző Főiskolára, és kitűnő eredménnyel végeztem a tanító-kommunikáció szakon. Emellett a budapesti Komlósi Oktatási Stúdióba is beiratkoztam és sportújságírói oklevelet szereztem. A főiskolai gyakornoki időszakomat a Debrecen Televíziónál töltöttem, majd miután megszereztem a diplomát, két hónappal később megkerestek, hogy éppen üresedés van, ha gondolom, próbáljam meg. Megpróbáltam és megfeleltem. Eleinte csak sportriporterként dolgoztam, de később gyakorlatilag minden területen foglalkoztattak. Nincs olyan műsor a DTV-ben, amit ne vezettem volna, szerkesztettem híradót, közéleti magazint, most éppen főszerkesztő vagyok, de a sporthoz mindig ragaszkodtam. Aztán mikor először leülhettem a kommentátori székbe, akkor éreztem úgy, hogy megérkeztem, ez az én világom.

Honnan ered ez a kitartó sportimádat?

Nem is sportimádat ez, inkább focimánia. Mióta az eszemet tudom, rajongok a labdarúgásért. Ez gyerekkori szerelem. Keresztapám, Kozma József NB I-es futballista volt Nyíregyházán, szerintem az idősebb generáció még emlékszik rá. Kiváló játékos volt az akkori nagy Szpariban, kisgyerekként ő volt a példaképem és mindig különleges volt a kapcsolatunk. Van egy olyan közös fotónk, ahol én még babakocsiban ülök és ő ott guggol mellettem a nyíregyházi stadion kezdőkörében. Gondolom én végeztem el a kezdőrúgást… Egyébként is áthatja az egész családot a foci szeretete, minden fiú unokatestvérem igazolt labdarúgó volt, vagy még az is. Baktalórántházán, ahol születtem és fociztam is gyerekként, volt olyan meccsünk az ifiben, amikor a kezdő tizenegyben öt unokatestvér kapott helyet. Reggeltől estig rúgtuk a labdát, vagy az utcán a porban, vagy benn a pályán, ha éppen be tudtunk szökni és nem zavart el a gondnok. Gyerekként megszerettem a focit és azóta sem tudtam kiábrándulni belőle.

2016 óta nem csak a cívisvárosiak hallhatják a hangját. Hogyan került kapcsolatba az M4 Sporttal?

Hú, hogy is volt, ha jól emlékszem 2016 nyarán indult a pályafutásom. Akkor volt egy olimpia és egy labdarúgó Európa-bajnokság is. Az M4 Sport szerkesztősége gyakorlatilag kiürült. Akkor hívtak fel a fővárosi kollégák, hogy be kellene segíteni. Mivel előtte riporterként évekig dolgoztam az M4, illetve az M1 sportműsoraiba, már ismertek engem, de azért egy meccsemet bekérték, hogy meghallgassanak kommentátorként. Szerencsére megfeleltem és azóta is tart ez a munkakapcsolat. Emlékszem rá, hogy mennyire izgultam már napokkal a debütálásom előtt, ráadásul rögtön egy Európa Liga mérkőzéssel kezdtem a san marinoi La Fiorita elleni hazai selejtezőn. Loki meccs, Nagyerdei Stadion, Európa Liga, álomszerű volt. Szinte éjjel-nappal a meccsre készültem, olvastam a híreket, beszélgettem a játékosokkal, edzővel, mindenkivel, aki a DVSC háza táján dolgozott, igyekeztem minél több érdekességet összegyűjteni, hogy egyedivé tegyem a közvetítést. Aztán megvolt a mérkőzés, és vártam a visszajelzéseket. Jött is a telefon pár nap múlva, hogy akkor a következő hétvégén is számítanának rám. Mondanom sem kell, mennyire örültem akkor.

Említette a felkészülést, milyen módon zajlik ez?

Általában szerdán vagy csütörtökön tudom meg, melyik hétvégi meccs lesz az enyém. Annyiban egyszerű a helyzetem, hogy alapból rengeteg sporthírt olvasok, minden reggel az az első. Mikor már megvan a konkrét meccs, szűkítem a listát a két érintett csapathoz kapcsolódó hírekre. Napközben, ha van időm, de leginkább este, elalvás előtt böngészgetek. Olyan címszavakat és rövid mondatokat írok fel, amelyekről beugrik egy-egy sztori, érdekesség. Ezekkel igyekszem színesíteni a közvetítést. Ezek a plusz információk egy 0-0-s meccsnél nagyon jól jönnek, ahol esetleg a játék sem túl élvezetes, mert akkor is mondani kell valamit, ha amúgy semmi nem történik a pályán. Ez nem egyszerű. Ha jó a meccs és potyognak a gólok, akkor a kommentátor dolga is jóval egyszerűbb.

Gyakran éri az a kritika a kommentátorokat, hogy túl sok felesleges statisztikai adattal terhelik a szurkolókat.

A statisztika menekülőút lehet, de alaposan át kell gondolni, hogy mit érdemes elmondani. Vannak olyan adatok, amik valóban érdekesek, vagy mondjuk egyediek, mert maga a kommentátor tudta meg a játékostól, vagy az edzőtől és nem egy adatbázisban találta, amihez mindenki hozzáfér. A statisztika felidézése akkor például indokolt lehet, ha valamelyik csapat története legnagyobb arányú győzelmét aratja, vagy éppen vereségét szenvedi el. Olyankor azért illik tudni, hogy ilyen még nem volt.

Az eseményeket szakszemmel vagy egy átlagos szurkoló szemüvegén keresztül figyeli?

Ez sem egyszerű. Magyarországon, ahogy mondani szokták, mindenki ért a focihoz, azaz nem laikusokhoz beszél az ember. Ugyanakkor vigyázni kell a kommentátornak, hogy ne legyen túl szakmai. Én alapvetően azt vallom, hogy az lehet igazán jó kommentátor, aki korábban űzte is az adott sportágat. Volt oktatómról, Hajdú B. Pistiről például tudom, hogy játszott alacsonyabb osztályokban, érződik is a közvetítésein. Én 6 éves korom óta igazolt labdarúgó vagyok, igaz főleg megye I-es és megye II-es csapatokban játszottam, de ez pont elég ahhoz, hogy észrevegyem a finomságokat, vagy éppen beleéljem magam egy-egy játékos helyzetébe. Én egyébként annyira szeretem ezt a sportágat, hogy egy kicsit már felelősséget is érzek aziránt, hogy jobbá, népszerűbbé tegyem. Persze csak olyan mértékben, amennyire hozzá tudok járulni. Igyekszem élvezetesen kommentálni a magyar bajnokikat is, hogy kedvet csináljak hozzá, hogy újabb fanatikusokat nyerjek meg a focinak. Érdekesség, hogy önszorgalomból elvégeztem a C-licenszes edzői tanfolyamot. Miért? Mert érdekelt, hogy milyen Magyarországon az utánpótlás edzők képzése. Azt mondanám erről: tanulságos volt…

Egy Loki-Fradin mennyire nehéz semlegesnek maradni?

Most már nem nehéz. Mivel korábban a DTV kommentátoraként megengedett, sőt elvárás volt, hogy közvetítés közben szurkoljak is a Lokinak, eleinte csak komoly koncentrációval tudtam semleges maradni az M4-es közvetítés alatt. A legelején így is elszóltam magam egyszer. Többes szám első személyben beszéltem a debreceni csapatról, valami olyasmit mondtam, hogy jól játszunk, vagy hasonló, amiért meg is kaptam a figyelmeztetést Budapestről, de aztán megtanultam ezt kezelni, most már tudok úgy Loki meccset kommentálni debreceniként, hogy nem érződik az elfogultság, sőt Nyitrai Daniella (a piros-fehérek sajtósa – a szerk.) többször mondta már, hogy a drukkerek szerint én a Loki ellen szurkolok.

 Gondolom, akadtak emlékezetes összecsapásai. Tudna ezek közül kiemelni egyet?

Az első meccs mindig emlékezetes, így meg duplán az, hogy nemzetközi meccs volt a La Fiorita elleni Európa Liga selejtező, amiről korábban beszéltem. Abban a szezonban egyébként a Torpedo Zsodino elleni selejtezőt is rám bízták, ráadásul élőben. Ezekre szívesen emlékszem, de egyébként inkább nagy gólok ugranak be, mintsem nagy meccsek, vagy éppen az emlékezetes körülmények. Mezőkövesden egyszer akkora esőben kommentáltam, hogy a kis lemezkuckó, amit ott közvetítő állásnak neveznek, teljesen beázott és én az egyik sarokba behúzódva, onnan kikukucskálva, állva közvetítettem a meccset úgy, hogy közben szó szerint mindenem elázott. Éppen a laptopot meg tudtam menteni.

Az élő műsorok varázsa, hogy a hibákat nem lehet kivágni. Akadt komolyabb tévedése az évek alatt?

Egy-két eset ugrik be hirtelen, mikor valamelyik játékos nevét nem úgy ejtettem, ahogy kellett volna. Például a diósgyőri Manjrekar a keresztnevét használja a James-t, én meg következetesen Manjrekaroztam, aztán a legközelebbi meccsen ő maga kért meg, hogy hadd legyen már James. Szokásom egyébként, hogy mikor vége a meccsnek és hazaindulok, az autóban, vezetés közben visszapörgetem a fejemben, hogy miket is mondtam. Szerencsére hatalmas bakira nem emlékszem. Koncentrálni kell és mindenekelőtt rápihenni a közvetítésre, mert nem egyszerű kilencven percet végigbeszélni. Ha az ember fáradt aggyal érkezik a stadionba, könnyen összeakad a nyelve és óhatatlanul is belegabalyodik a mondandójába.

A hétvégén hosszú szünetet követően folytatódik az NB I, a DVSC a Balmazújvárost látja vendégül. Mire számít a megyei rangadón?

Nem könnyű tippelni, háromesélyesnek gondolom a mérkőzést, talán a döntetlen a legvalószínűbb. Pikáns, hogy Hajdú-Bihar megye két élvonalbeli klubbal is büszkélkedhet, de ez a párharc még nem igazi rangadó, nem említhető egy lapon például a Szpari-Lokival, amelynek komoly történelme van. A Balmazújváros általában a kontrákra épít, így a Debrecennek kell majd kezdeményeznie, ezzel pedig adódtak már problémái a Lokinak a bajnokságban, vagy éppen a keddi kupameccsen a Dorog ellen. Szimpatikusnak tartom egyébként az újvárosiak koncepcióját, hogy kevés pénzből, racionális fizetésekkel tartanak fenn egy NB 1-es csapatot, de kicsit féltem őket. A futballban ritka a csoda és hosszú távon inkább a pénz érvényesül. Tartok tőle, hogy a Balmazújváros lesz az egyik kieső, de remélem, rám cáfolnak. Visszatérve a Lokira, számomra nagy talány a csapat. Az őszi bronzérem a szezon meglepetése, a keddi kupateljesítmény pedig a tavasz (tél) nagy csalódása. Kíváncsian várom, hogy melyik arcát mutatja a csapat a hétvégén. Mindenesetre nem lesz egyszerű megtartani a harmadik helyet a táblázaton.

Ön szerint mi állhat egyébként a remek ősz hátterében?

Nagyon örültem a jó teljesítménynek, főleg azért, mert a szezon elején kicsit féltettem Herczeg Andrást, hiszen az egészségi problémáiról lehetett hallani a városban. Nem hiszem, hogy ez a stressz hiányzik még neki. Nem volt egyszerű helyzetben, a keret alapján mindenki lesajnálta a Lokit, sőt kiesőjelöltként emlegették, ehhez képest a harmadik helyen áll. Hogy mi a titok? Ezt a szakmai stáb tagjai, vagy a játékosok nyilván jobban tudják, én csak véleményt mondhatok. Az mindenesetre egyértelműen Herczeg Andrást dicséri, hogy jó szemmel választotta ki azokat a fiatalokat, akikre lehet támaszkodni, elég csak Varga Kevinre gondolni. A szakmai stáb a keretnek megfelelő játékstílust is megtalálta, és ehhez párosult némi szerencse is, valljuk be őszintén. Persze a rosszmájúak azt hangoztatják, hogy gyenge a mezőny, ezért állhat ilyen jól a DVSC, de hát ez legyen a riválisok baja.

Sokak szerint az idei Lokiban nincsenek sztárok, inkább a csapategységet lehet kiemelni. Egyetért ezzel a vélekedéssel?

Persze. Inkább úgy fogalmaznék, hogy kiváló közösséget alkotnak a játékosok. A fiatalok és a rutinosabbak között megvan az összhang, ezt egyébként ők maguk is hangoztatják. Ugyanakkor megvannak azok az egyéniségek, akik betöltik a vezér szerepét. Tőzsér Dani csapatkapitányként egyértelműen meghatározó a közösségben és a pályán is, bár neki is akadtak gyengébb meccsei ősszel, amiért kapott is hideget-meleget a szurkolóktól. Aztán viszont összekapta magát, gólokat lőtt és kiválóan szervezte a Loki játékát. De hogy ennyire sikeresen szerepelt a Loki ősszel, az szerintem elsősorban annak köszönhető, hogy tele van debreceni kötődésű és debreceni érzelmű futballistával. Megkockáztatom, hogy a pontok 20-25 százalékát ennek köszönheti a csapat. Magukénak érzik a klubot, mert érzelmileg is kötődnek Debrecenhez. A tavalyi, légiós együttesből ez a szemlélet és ez a fajta alázat nagyon hiányzott.

Korábban szóba hozta a labdarúgói karrierjét. Milyen játékosnak számított?

Mennyei megyeinek. Karriernek azért nem mondanám, de megyei szinten elértem ezt azt. Elsősorban támadóként, vagy támadó középpályásként játszottam, védekezni nem igazán szerettem és nem is tudtam. A gyorsaságom volt a legfőbb erényem, amit ki is tudtam használni. Ifista koromban megyei gólkirály voltam és a megyei válogatottba is behívtak. Akkoriban eljátszottam a gondolattal, hogy akár többre is vihetem focistaként. Mikor felvettek a Tóth Árpád Gimnáziumba és Debrecenbe költöztem, akkor erről az álmomról le is tettem. A szüleim ugyanis a tanulást tartották a legfontosabbnak, abba nem mentek bele, hogy én napi egy, vagy két edzésen részt vegyek ahelyett, hogy tanulnék. Azt mondták, többre vagyok hivatott. Emlékszem rá, hogy bosszúból direkt nem tanultam az első félévben, le is rontottam az átlagom, de aztán – már gyerekfejjel is – beláttam, hogy igazuk van. Ebben is szerepet játszott a keresztapám, aki viszonylag fiatalon megsérült és abba kellett hagynia a profi pályafutását. Így hát összekaptam magam, és aztán a középiskolában is végig kitűnő voltam. Innen pedig már ismert a sztorim az egyetemi vakvágánnyal. Néha azért még ma is elgondolkodom azon, mi lett volna, ha a futballt választom.

A sportra mostanság mennyi időt tud szakítani?

Arra mindig szakítok időt. Igyekszem egészségesen élni, meg hát mozgás nélkül meg sem tudnék lenni. Gyakran azt veszem észre, hogy rángatóznak az izmaim a lábamban, gondolom, valamiféle mozgáskényszer lehet ez. Mivel a 30 év foci kicsit megviselte a térdemet, a futás már nem mindig esik jól, ezért naponta ötven percet szobabiciklizem, közben meccset, vagy valami szórakoztató sorozatot nézek. A foci persze nem maradhat el. A kollégákkal heti egyszer eljárunk a Hódosba, ilyenkor az sem érdekel, hogy másnap sajgó térdekkel ébredek.

A beszélgetés során is világossá vált, hogy sok ideje nincs a láblógatásra, mégis mivel tud kikapcsolódni?

Igen, a munkám nagyban meghatározza a szabadidőmet, sőt sokszor a szabadidőmben is dolgozom. Főszerkesztőként nem engedhetem meg magamnak azt, hogy ne legyek kellőképpen tájékozott, ezért szinte folyamatosan híreket olvasok, persze a sorrendben még ma is a sport az első.  Ami szabad időm marad, azt maximálisan igyekszem a kisfiammal, Zoltával tölteni. Hamarosan 11 hónapos lesz és szerencsére már most nagyon igényli az édesapját, ahogy az édesanyja is igényli, hogy kicsit tehermentesítsem, de én ezt szívesen teszem. Igyekszem minél több időt tölteni vele. Még nem tud járni, de ha a lába közelébe kerül a labda, máris rugdossa. Attól tartok őt is megfertőztem a focimániámmal.

Fotók: Privát képek

B.Á.