Búcsú az EHF-kupától

Már a DVSC-Craiova EHF-visszavágó előkészületeit is felfokozott hangulat és várakozás övezte, és bizony, maga a meccs sem hozott csalódást, hiszen a Lányok ezúttal is megtettek mindent, ám végül elmaradt a várt katarzis.

0
ds_2017_11_20_10_00 Búcsú az EHF-kupától
Fotó: dvsckezilabda.hu

Tudtuk, hogy nehéz lesz. Pokoli nehéz. Hisz jó az ellenfél, mi pedig rég játszottunk igazán jól. De bíztunk a Hódos poklában, a hamisítatlan atmoszférában, a Lányok küzdőszellemében. Na meg egy kicsit abban is, hogy ezúttal a románok sem fognak ki túl jó napot.

Az első három faktor teljesült, hiszen az első pillanattól kezdve hatalmas elánnal vetették magukat küzdelembe kedvenceink, és mindjárt a meccs elején adott volt a biztató előny. Jól kézilabdáztunk, ám ellenfelünk hamar megrázta magát, szűk negyedóra elteltével kiegyenlítettek, és onnantól már nem igazán volt olyan periódusa a találkozónak, amely reális továbbjutási esélyekkel kecsegtetett volna. Punko bokája aláfordult, hetesek maradtak ki, és bizony a sporttársak sem fogták vissza magukat, ha a mieink büntetése volt a kérdés. Emellett persze, hiba lenne nem elismerni, hogy a románok a játék legtöbb elemében egy hajszálnyival jobbnak, koncentráltabbnak tűntek. Így a félidőben egy fa volt közte.

Éreztük, hogy kikezdhetetlen harminc perc szükséges ahhoz, hogy a magunk javára fordítsuk a párharcot. Mada beszállt, dobott is kettőt, Varsányi Nóri sem maradt adós. Jobbszélsőnk ezen a napon csapatunk egyik legjobbja volt, biztos kézzel lőtte helyzeteit a szélről, de a túloldalon Zamfir-Florianu egyszerűen érinthetetlen volt. Világklasszis teljesítményével kiemelkedett a mezőnyből. Hiába tettünk meg mindent, nem tudtuk megfékezni. S bizony, ahogy teltek a percek, úgy távolodott egyre jobban az álom.

Bár a Lányok tartását újfent csak dicséret illeti, hiszen az utolsó percekben remek hajrát vágtak annak érdekében, hogy legalább a tisztességes búcsú összejöjjön egy győzelemmel. Végül 26-24-nél tört ki önfeledt ünneplésben a román hölgykoszorú, ám kiesésünk ellenére a komplett csarnok a mi Lányainkat éltette.

A pályáról viszont fáradt, megtört, könnyes arcok néztek vissza ránk, s köszönték meg a buzdítást. Szégyenkezni azonban tényleg semmi ok. Úgyhogy fel a fejjel, Lányok! Kemény küzdelem volt, mely sajnos most nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de küzdünk tovább, ahogy eddig is. Együtt. Egymásért.

Csak Debrecen! Szép volt, Csajok!

 

T.S.