Fotó: Kovács Péter/DLA
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U15-ős csapata remek szezont produkál, 14-4-3-as mérleggel a dobogó harmadik helyét foglalják el Joó Zsolt legényei. Akadémistáinknak minden esélye megvan arra, hogy az idei sorozat végén az érmes pozíciók egyikén zárják a bajnokságot. – Nagyon egyben van a csapat, kiváló közösséget alkotunk, olyan vagyunk, mint egy család, jól megértjük egymást az öltözőben és azon kívül is. Az edzéseken maximális erőbedobással dolgozunk, legjobb tudásunk szerint végezzük a feladatokat, a plusz munkát is becsülettel elvégezzük. A mérkőzéseken mindent kiadunk magunkból, képesek vagyunk egymásért, a csapatért, az akadémiáért küzdeni, azt a pluszt, ami kell a sikerhez, mindenki hozzáteszi. Természetesen van, mikor kevésbé játszunk jól, de akarattal kompenzálni tudjuk a visszafogottabb teljesítményt. Az előző évhez képest sokat fejlődtünk, mind védekezésben, mind támadásban sikerült előrelépnünk, amiket edzéseken gyakorlunk éles meccseken is meg tudjuk valósítani. Agresszívabban futballozunk, fentebb védekezünk, már saját térfelén letámadjuk ellenfelünket, sokkal gyorsabbak az átmenetek. Csapatkapitányként az a feladatom, hogy lelkesítsem, biztassam a pályán a társaimat, de szerencsére nem kell senkit külön motiválni, mindenkiben megvan a győzniakarás. Úgy gondolom, eddigi teljesítményünkre nem lehet panasz, de elégedettek soha nem lehetünk, törekednünk kell arra, hogy minél jobban játszunk – fogalmazott a csapatkapitány.
Még kilenc forduló van hátra a 2020-2021-es bajnoki sorozatból, hat pont az előny a 4. helyen álló Újpesttel szemben, az éllovas Honvédtól pedig két, a 2. Puskástól pedig egy egységnyire van lemaradva a piros-fehér alakulat, igaz, utóbbi két csapat három mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint akadémistáink. – Sok mérkőzés van még hátra, szeretnénk az első háromban végezni, viszont tudjuk, ez nem lesz könnyű, de mindent megteszünk azért, hogy érmes helyen zárjuk a bajnokságot. Mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk, hétvégén a Nyíregyháza otthonába látogatunk, három ponttal szeretnénk hazatérni a szabolcsi fővárosból. Nem téveszt meg minket, hol áll most a táblázaton szombati ellenfelünk, ezen a találkozón is a legjobb teljesítményt kell nyújtanunk. A neheze ez után következik, riválisokkal, élcsapatokkal fogunk találkozni, mely mérkőzések dönthetnek a végső helyezésekről. A hétvégi párharc után akkor lennék maradéktalanul elégedett, ha 3:0-ra nyernénk Nyíregyházán – zárta mondandóját Butor Levente.
KZT




