Cseke Bence: „egy lépcsőfokot feljebb léptünk”

A Sportiskola U13-asainak vezetőedzője szerint a FILO elleni mérkőzésen mutatkozott meg a csapat igazi ereje, de reméli, hogy a fiatalok az idén megszerzett tudást a következő idényben még inkább tudják kamatoztatni.

0

sportiskolaU13_csekebence-300x167 Cseke Bence: „egy lépcsőfokot feljebb léptünk"

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U13-as labdarúgócsapata idén a bajnoki rendszerrel is megismerkedhetett. A gyermekek az ősz folyamán Bihari Csanád vezetésével három vereség mellett két döntetlenig és öt győzelemig jutottak, majd a szezon második felében Cseke Bence irányításával a gárda megismételte ugyanazt a teljesítményt. Az ifjú futballisták több esetben is megmutatták, hogy milyen jó náluk a csapategység, továbbá valamennyiszer az utolsó percig hajtottak, mely több esetben is eredményre vezetett.

„Nagy örömmel fogadtam, mikor a Sportiskola vezetősége januárban felkért az U13-as korosztály edzőjének – gondolt vissza Cseke Bence. „Ez egy új kihívást jelentett számomra, de próbáltam megállni a helyem, a gyermekek fejlődésének érdekében igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni. Már félév alatt is rengeteg tapasztalatot szereztem, továbbá rendkívül sok élménnyel gazdagodtam. Ebben a szerepkörben ez az első csapatom, utólag is köszönöm a srácoknak és szüleiknek, hogy befogadóak, nyitottak voltak. Eleinte új szabályokat kellett lefektetni, de szerencsére valamennyien igyekeztek betartani azokat. Elképzeléseimet a játékosok a képességeikhez mérten maximálisan teljesítették, ezáltal egy lépcsőfokot feljebb léptünk. Leginkább a FILO ellen mutatkozott meg a csapat igazi ereje, hiszen fordítani tudtunk, és remek játékkal múltuk felül a nyíregyháziakat. A Nyíradony ellen is végig domináltunk és magabiztosan vezettünk, azonban Tóth Bence és Nagy Rúben megsérült, amely megtörte a csapatot. Onnantól a következő hetekben a teljesítményünk kissé visszaesett, de a játékosaim hozzáállásával akkor is elégedett voltam.”

Cseke Bence kiemelte, hogy az eredmények helyett sokkal inkább a fejlődést helyezték előtérbe. Úgy érzi, hogy csapata már a mostani szezonban is több mérkőzésen tudatosan alkalmazta a tanultakat, amelyek a következő bajnoki idényben érhetnek be igazán.

„Nemcsak a játékosaim tanultak tőlem, hanem általuk én is sok új ismerettel gazdagodtam” – folytatta Cseke Bence. „Nagy köszönet jár a szülőknek, akik szorgalmasan hordták a fiúkat edzésre, a sok munka által pedig a csapat is jobb lett. A gyermekek jövőre már minden bizonnyal nagypályán bizonyíthatnak. Szeretném egybetartani a csapatot, természetesen a folytatásban is számítanék mindenkire. Elképzelhető, hogy a nyár folyamán lesznek változások, de remélem a csapat jövőre is tudja majd azt a játékstílust alkalmazni, amit idén kialakítottunk. Jövőre már a tabella is újdonsággal fog szolgálni, remélem, hogy az első felében foglalunk majd helyet.”

T.H.