Csomor Péter: „Néhány éven belül szeretnék stabil tagja lenni a felnőtt csapatnak”

A Debreceni Kosárlabda Akadémia junior kosarasai a fináléban ugyan nem bírtak a Fehérvárral, ennek ellenére a második helyért is jár a kalapemelés. Csomor Péterrel erről is beszélgettünk, de szóba került a következő szezon is, valamint az NBA-t sem „kerültük ki”.

0

Csomor-Péter-3-300x200 Csomor Péter: „Néhány éven belül szeretnék stabil tagja lenni a felnőtt csapatnak”

Fotó:debka.hu

Az előző hétvégén a második helyen végeztetek az országos döntőben. Hogyan tudnád összefoglalni a nyíregyházi végjátékot?

Színvonalas tornán szerepeltünk, jó játékerőt képviselő ellenfelekkel találkoztunk. A körülményekre sem panaszkodhattunk, szép környezetben laktunk, így a pihenésünk is garantált volt. Sajnos a döntőben nem tudtuk legyőzni a Fehérvárt, ellenfelünk jobb dobóformát mutatott, ami döntőnek bizonyult. Talán az is befolyásolta a végeredményt, hogy riválisunk egy picivel könnyebb ágra került. A lefújás után szomorkodtunk, de néhány nappal később már szépen csillog az ezüstérem. Rengetegen gratuláltak nekünk, érezzük, hogy sokaknak okoztunk büszkeséget a szereplésünkkel.

Hova helyeznéd ezt a sikert a karrieredben?

A kis Kossuthtal kétszer is első helyen végeztünk a Diákolimpián, de ez az ezüstérem szintén emlékezetes, főleg annak fényében, hogy a csapat nagy részének ez volt az utolsó éve a junior korosztályban. Öt-hat éve játszunk együtt, ez alatt remek közösség alakult ki, és edzőinket, Ráthonyi Tamást, valamint Kádár Tamást is nagyon megszerettük.

A következő szezonban tehát új kihívás vár rád.

Igen, az U23-as gárdába kerülök, amelyet Kovács Adrián irányít majd. Bővebb lesz a keret, így egészséges rivalizálás lesz a játéklehetőségért, de bízom benne, hogy sikerül megragadnom az együttesben.

10 éve kosárlabdázol, de miért ezt a sportágat választottad?

Gyerekkoromban fociztam, úsztam, valamint versenykorcsolyáztam is, de egyik sem „fogott meg”. A kosárlabdáról egyik osztálytársam mesélt, és kipróbáltam. Asztalos József, Jimmy bá volt az első edzőm, ő szerettette meg velem a sportágat, valamint ő mondta, hogy van tehetségem hozzá. Mielőtt Ráthonyi Tamáshoz kerültem Cserfalvi Istvánnal két, Kecskeméti Jánossal pedig egy évig dolgoztam. Ráthonyi mesternek sokat köszönhetünk, fegyelmet, alázatot, illetve az ellenfél iránti tiszteletet is megtanultuk tőle.

Csomor-Péter-2-300x200 Csomor Péter: „Néhány éven belül szeretnék stabil tagja lenni a felnőtt csapatnak”

Fotó:debka.hu

Mit tartasz az erősségednek, miben kell javulnod?

Jelenleg a kettes poszton, vagyis bedobóként vetnek be, a csapat pontjainak a zömét én szereztem az idényben. Gyors és robbanékony játékosnak tartom magam, kintről és bentről is „ülnek” a dobásaim. Fejlődni elsősorban védekezésben kell, hiszen sokszor kapom azt a kritikát, hogy csak akkor dolgozom hátul, ha van hozzá kedvem. Ezen sürgősen változtatnom kell, nem szabad spórolni az energiámmal a védekezés során. A tempódobások tekintetében szintén látok lehetőséget az előrelépésre.

Úgy tudom, a játékmester poszttal is „kacérkodsz”.

Igen, hiszen többen is azt mondták, hogy a későbbiekben ez lehet az igazi posztom. Ehhez muszáj jól látnom a pályán, valamint még labdabiztosabbnak kell lennem. Szerintem azt a terhet is el tudnám viselni, hogy egy szoros mérkőzés végjátékában nekem kellene meghozni a döntést.

A DEAC-játékosok közül ki a kedvenced?

Farkas Attila játéka tetszik, hiszen annak ellenére, hogy magas, technikás kosárlabdázónak számít. Jahmal Jones teljesítményét is kiemelten figyelem, játékosként talán rá hasonlítok a leginkább. Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak a csapatnak a bennmaradáshoz.

Milyen terveid vannak a kosárlabdázás terén?

Néhány éven belül szeretnék stabil tagja lenni a felnőtt csapatnak. Ha lehetőségem adódna, külföldön is szívesen játszanék. Nyilván minden játékos álma az NBA, de ha egy Euroligában szereplő gárda hívna, akkor sem szomorkodnék (mondta mosolyogva – a szerk.).

Ha minden igaz, az NBA történéseit figyelemmel követed.

Így van, az Oklahoma City a kedvenc csapatom, míg a játékosok közül Russell Westbrook a kedvencem. Westbrook kiváló atletikus képességekkel rendelkezik, ha feleannyira lennék jó ebben a tekintetben, mint ő, már boldog lennék. Egyébként az NBA-meccsekből is sokat lehet okulni.

Szakadjunk el egy kicsit a kosárlabdától. A suliban hogyan teljesítesz?

A Tóth Árpád Gimnáziumba járok, nem számítok elittanulónak, ennek ellenére nem rosszak a jegyeim. Szeretnék majd az orvosi egyetemen továbbtanulni, így nem meglepő, hogy a biológia az egyik kedvenc tantárgyam. A nyelvtanulásra is kiemelt figyelmet fordítok, angolból már rendelkezem középfokú nyelvvizsgával, októberben a felsőfokút próbálom megszerezni. Spanyolból pedig jövőre szeretnék nyelvvizsgázni.

Csomor-Péter-300x225 Csomor Péter: „Néhány éven belül szeretnék stabil tagja lenni a felnőtt csapatnak”

Szabadidődben mit szeretsz csinálni?

Egyik kedvenc hobbim a sporthorgászat, az eddigi legnagyobb fogásom egy közel 16 kilogrammos ponty, bízom benne, hogy rövidesen megdöntöm ezt a rekordot. Kikapcsolódásként szeretek filmeket nézni, a Pofa be! vagy az amerikai Trancsírák című filmeket már „rongyosra néztem”. Korábban a csapattársakkal és a barátaimmal időnként eljártam bulizni, de erre most már egyre kevesebb időm van.

B.Á.