Az első találkozó gyakorlatilag már a félidőre eldőlt az olasz Bologna ellen, s hiába küzdöttek nagyot a Bak Márton vezette hajdúságiak, a vége 23 pontos vereség lett. A második napon a szintén jó erőkből álló University of Rouen volt az ellenfél. Pék Dávidék óriásit harcoltak a bántó magassági fölényben kosarazó franciákkal szemben, a nagyszünetben még csak négy egységnyi volt a hátrányuk. A fordulás után aztán ritmust váltott a jóval tapasztaltabb ellenfél, és a lepattanócsatát 50-27 arányban megnyerve végül 18 pontos sikert arattak.
Szerdán a román Pitesti ellen a csoport harmadik helye volt a tét, de ez a mérkőzésen egyáltalán nem látszott, mindkét fél óriási elánnal vetette bele magát a csatába. A találkozón végül a debreceniek minden negyedet megnyerve 21 pontos magabiztos sikert arattak, öt játékos is elérte a legalább kétszámjegyű ponttermést. Kovács Imre tanítványai csütörtökön a 9-16. helyért folytathatják a küzdelmeket, ellenfelük a szlovák bajnok Comenius University lesz.
Debreceni Egyetem – University of Bologna 61-84 (25-12, 22-16, 15-12, 22-21)
DE: Kozás 4, Oláh 2, Bak 12, Pék 7/3, Kósa 10/6, Jávor 8/6, Varga 8/6, Opre 4, Blaskovits 6, Szűcs -.
Debreceni Egyetem – University of Rouen 52-70 (11-19, 17-13, 9-16, 15-22)
DE: Kozák 5/3, Oláh -, Bak 8, Pék 14/6, Kósa 9/3, Jávor 8/3, Varga 3, Opre 2, Blaskovits -, Szűcs 3/3.
Debreceni Egyetem – University of Pitesti (rom) 83-62 (19-17, 20-11, 20-19, 24-15)
DE: Kozák 10, Oláh 4, Bak 12, Pék 11/6, Kósa 8/6, Jávor 13/12, Varga 20/6, Opre 5, Blaskovits -, Szűcs-.
Kovács Imre: Mondhatjuk, hogy papírforma eredmény született, hiszen mind az olasz, mind a francia csapat olyan játékosokkal állt fel, akik erősebb bajnokságban szerepelnek. Szerkezetben is jóval magasabbak voltak, mint mi, a palánk alatt felőröltek bennünket. Tudtuk, hogy a románok ellen lehet esélyünk egy gyors kosárlabdával, és annak ellenére, hogy olykor már fáradtan mozogtak a srácok, a szívük mindig vitte őket előre, és rengeteg kosarat dobtunk rendezetlen védelem ellen. Gratulálok a fiúknak az első győzelemhez, a 9-16. helyért pedig szeretnénk minél előrébb végezni.