Csordás Dávid: „a céljaim eléréséért mindent megteszek”

A DLA U16-os csapat hálóőrének teljesítménye felkeltette a korosztályos válogatott edzőjének a figyelmét, most fog debütálni a nemzeti csapatban.

0

debsport1-1-300x200 Csordás Dávid: „a céljaim eléréséért mindent megteszek”

Most fogsz bemutatkozni az U16-os válogatottban. Számítottál rá, hogy jönni fog a meghívó?

Igazából, már februárban felvetődött ennek a lehetősége, a szövetségi kapusedző látott védeni a Fehérvár elleni mérkőzésen, ahol jó teljesítményt nyújtottam, akkor még nem kerestek meg, de Téglási Gabi bácsi többször mondta, ha továbbra is keményen dolgozok, meg fognak hívni, szerencsére most bekerültem a keretbe. Gyerekként, mikor elkezdtem focizni, ez volt az álmom, most megadatott, hogy hazámat képviseljem. Ez plusz motiváció számomra, de azt is jelzi, jó úton járok.

Említetted a gyermekkort, mikor kötelezted el magad a labdarúgás mellett?

Édesanyám kosárlabdázott, édesapám atléta volt, így ezeket a sportágakat is választhattam volna, de az iskolában sokat fociztunk az osztálytársaimmal és egyre jobban megkedveltem ezt a játékot. Az Olasz Focisuliban kezdtem, majd 9 évesen kerültem át a Loki Focisuliba, itt két évig játszottam. Ekkor nem csak klubot, országot is váltottam, szüleimmel Angliába költöztünk, de a focitól ott sem szakadtam el, alacsonyabb osztályú klubokban szerepeltem, később a Charlton Athleticnél voltam két évet. Hazajöttünk, azóta pedig az Akadémián focizok.

Legtöbb kapus mezőnyjátékosként kezdi…

Igen, először én is ott kezdtem, míg az egyik iskolai meccsen nem volt kapusunk, én voltam a legmagasabb, így beálltam. Azonnal megtetszett ez a poszt, mondtam is egyből a szüleimnek, kapus akarok lenni, ezt a döntésem azóta sem bántam meg. Volt érzékem is hozzá, Kolozsi Sanyi bácsi mondta, az adottságaim is jók, tetszett neki, ahogy védtem. Téglási Gáborhoz is jártam külön edzésekre, ő most is a kapusedzőm, Mező Józseffel együtt.

Milyen adottságokkal kell rendelkeznie ma egy kapusnak?

Elengedhetetlen a jó reflex, térlátás, a lábbal való játék, határozottság, tudjon kommunikálni a társakkal. Úgy gondolom, ezekkel rendelkezek, de van még hová fejlődnöm, gyorsabban kell gondolkoznom, reagálnom.

debsport2-1-300x182 Csordás Dávid: „a céljaim eléréséért mindent megteszek”

Az U16-ban játszol, lassan vége a bajnokságnak. Milyen volt véleményed szerint ez az idény?

Eléggé átalakult nyáron a keretünk, kellett idő, hogy összeszokjunk, ezért kicsit döcögősen kezdtük a bajnokságot, de egyre jobban összecsiszolódtunk, folyamatosan javult a játékunk, az eredmények is jöttek. Az őszi szezont már az élmezőnyben zártuk, jó lenne, ha az utolsó forduló után minél előrébb végeznénk. Jó a csapat, egységesek vagyunk, a pályán és azon kívül is megértjük egymást.

Foci mellett a tanulásra is összpontosítanod kell…

Szerencsére ezzel nincs különösebb problémám, figyelek az órákon, otthon csak átolvasom a tanultakat. Majdnem kitűnőek a tanulmányi eredményeim. A Balásházyban sokan vagyunk az osztályban az Akadémiáról, a tanáraink odafigyelnek ránk, minden támogatást megkapunk tőlük.

Mikor jut idő a családra?

Általában a meccs utáni vasárnap, amikor a családommal tudom tölteni a napot, ilyenkor napközben különböző programokat szervezünk, este pedig filmeket nézünk. Tervben van nyáron egy családi nyaralás is, bár az úti cél még nincs eldöntve. Természetesen a focitól majd nyáron sem szakadok el, most lesz a VB, amit követni fogok a TV-n keresztül.

Ha már VB, kinek szurkolsz majd?

Angliának, jó lenne, ha az első háromban végeznének. De véleményem szerint, a német és a spanyol válogatott a legerősebb.

Mik a tervek a jövőre nézve?

Szeretnék élni a lehetőséggel és meghatározó tagja lenni a válogatottnak, idővel bemutatkozni a Loki felnőtt csapatában. Ezt viszont nem adják ingyen, rengeteg munka vár még rám, de ezért fogok keményen dolgozni, a céljaim eléréséért mindent megteszek. Tanulás terén még van három évem az érettségiig, de azt már tudom, mindenképp sporttal kapcsolatos tanulmányokat szeretnék folytatni, vagy sportmenedzseri, vagy edzői szakon.