Még soha nem volt alkalmam a Ferencváros ellen pályára lépni az Üllői úton, nem játszottam még ennyi néző előtt, egy álmom vált valóra, hogy ez megadatott. Amikor kivonultunk a pályára, libabőrös lettem, volt bennem egy kis izgalom, de ahogy elhangzott a kezdő sípszó, már csak a mérkőzésre koncentráltam, viszont a Grupama hangulata pozitív hatással volt rám. Herczeg András azt kérte tőlem a mérkőzés előtt, próbáljak stabilan játszani a védelem előtt, ha lehetőség adódik, kapcsolódjak be a támadásokba.
Jól kezdtük a találkozót, többször eljutottunk a ferencvárosi kapuig, a vezetést is sikerült megszereznünk, ráadásul emberelőnybe kerültünk. A zöld-fehérek próbáltak ránk nyomást helyezni, de zártan és fegyelmezetten védekeztünk, lezártuk a területeket, igazán helyzetet nem is tudtak kidolgozni ellenünk. Sajnos a második félidő elején egyenlítettek a hazaiak, de sikerült ismét előnybe kerülnünk. A Fradi mindent egy lapra feltéve támadott, beszorítottak minket és megint kiegyenlítettek. Úgy gondolom, a csapat jó teljesítményt nyújtott, amit mérkőzés előtt megbeszéltük, próbáltuk megvalósítani a pályán, egységesek voltunk, meg volt az összhang a csapatrészek között, mindenki maximálisan odatette magát. Előzetesen én is aláírtam volna a döntetlent, de utólag van bennem hiányérzet, mert közel álltunk ahhoz, hogy mindhárom pontot megszerezzük, ami nagy bravúr lett volna. A saját teljesítményemet nem szoktam értékelni, már maga az, hogy ott lehettem a kezdőben, végigjátszhattam a mérkőzést, nagy megtiszteltetés volt számomra, próbáltam mindent kiadni magamból.
Jó érzés volt hallani a debreceni szurkolók biztatását, ez plusz erőt adott nekünk, köszönjük, hogy ilyen sokan elkísértek minket az Üllői útra.
