
U19
Kozma Lajos DEAC alakulata két döntetlent (Monostorpályi, Hajdúszoboszló) és egy sikert (Hosszúpályi) könyvelt el eddig, míg Dobos Attila fiai még veretlenek tavasszal (egy döntetlen Derecskén és egy győzelem a HTE ellen). Ősszel a DASE nyert, most is megjósolhatatlan az eredmény. Ez igazi házi rangadót láthatnak a mérkőzésre kilátogató nézők. Sérülésmentes, tiszta játékot, srácok! Hajrá DEAC/DASE!
DASE – DEAC
03.23. 16:00 Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya
DEAC U16
Katona Tamás és Kovács Miklós gárdája az első helyen áll a táblázaton. A Kabát nagy arányban verő DEAC vasárnap a kilencedik pozícióban lévő Nádudvarhoz látogat. Ősszel is nagy verést mértek rájuk, szinte kötelező a győzelem az egyetemi csapatnak.
Nádudvar – DEAC
03.24. 10:00 Nádudvari Sportpálya
DASE U16
Kozma László gárdája vasárnap indítja a tavaszt, a listavezető Derecskét fogadja, akik már túl vannak egy gólzáporos győzelmen Hajdúszovát ellen. Ősszel idegenből is el tudott hozni egy pontot a DASE, Reméljük, hogy most meg tudják lepni Derecskét, és itthon tartják mind a három pontot a srácok. Rá két napra pedig Esztárba látogat a csapat, ahol viszont egyértelmű elvárás a győzelem. Az őszi eredmény és a tabellán meglévő pozíciókülönbség is ezt támasztja alá. Azonban Esztáron mindig figyelni kell!
DASE – Derecske
03.24. 11:00 Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya
DASE U14
Az ötödik helyen álló DASE fogadja a negyedik helyen álló Derecskét. Benczik Zsolt fiaira igazi presztízs mérkőzés vár. Ősszel idegenben is nyertek, hasonló sikert várunk tőlük hazai pályán is. Kedden pedig a hatodik helyen álló Blondy FC Esztár vendége lesz a DASE, ez is pozícióért menő mérkőzés lesz. Ismételjétek meg az őszi sikert, srácok! Két győzelemmel jól tudnátok indítani a tavaszt!
DASE – Derecske
03.24. 09:00 Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya




