Fotó:deac.hu
Nagy lehetőség kapujában állt a DEAC futsalcsapata, Elek Gergő tanítványai a Csömör legyőzésével a Magyar Kupa döntőjébe juthattak volna. A hajdúságiak ellenfele ugyan a másodosztályban szerepel, ennek ellenére a menetelése során a Győrt és a Fradit is búcsúztatta, így nem várt sétagalopp a debreceniekre.
Nem tapogatózó játékkal kezdődött az összecsapás, egy kemény szabálytalanság után Buka Bencét kellett ápolni a negyedik másodpercben. A meccs elején a Rubeola kapusának, Varsányi Áronnak akadt több dolga, de a 21 éves hálóőr állta a sarat. A negyedik percben már ő is tehetetlennek bizonyult, Szentes-Bíró Tamás egy sarokrúgás után vette be a „ketrecét”.
A hátrányba kerülő Pest megyeiek egy szépen kidolgozott akció végén egalizáltak, az i-re a pontot a rutinos Jenei Ottó rakta fel. Az első félidőben végig veszélyesen játszó Szentes-Bíró lövése a kapufát trafálta telibe, majd kicsit később hatodik alkalommal szabálytalankodott a DEAC, a büntetőt pedig Jenei könyörtelenül bevágta.
A hajrában komoly esély kínálkozott az egyenlítésre, de Tóth Attila próbálkozásánál ismét szerencséje volt Varsányinak, és a kapufa újból kisegítette.
A második félidőben a DEAC nagy erőket mozgósított azért, hogy ledolgozza a hátrányát, ám ez sajnos nem jött össze. A végjátékban a cívisek „elővették” az öt a négy elleni felállást, ám ez sem vezetett eredményre. Sőt, egy hosszú kapuskidobást követően Husz Attila csúsztatott az üresen ásítozó debreceni kapuba. A kegyelemdöfést pedig Maruzsi Máté vitte be, 4–1-es sikerüknek hála a csömöriek jutottak a vasárnapi fináléba, az aranycsata során a Haladással mérik össze az erejüket.
A debrecenieket a vereség ellenére sem lehet kárhoztatni, Faragó Ádáméknak mostantól csak a bajnokságra kell összpontosítaniuk.
DEAC-Rubeola FC Csömör 1-4 (1-2)
B.Á.




