Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
A találkozó kezdeti perceiben az adok-kapok ellenére nem esett találat, majd a kosárcsendet Szász-Veres duplája törte meg az etap derekához közeledve, nem sokkal később pedig Váróczy sarokból eleresztett hármasával folytatódott az építkezés. A folytatásban a cseh alakulat hamar behozta a lemaradást, időt is kért Gál Balázs, majd Oleár és Sziegl kosarainak hála ismét a mieink vezettek, azonban Vyklicky dudaszós hármasával fordítottak a vendégek (17-15). A második negyed elején Sziegl és Makray pontjaival tapadt riválisára a DEAC, majd újfent Váróczy triplájával kezdték újra az építkezést a mieink. A szünetet megelőző minutumokban Sziegl és Oleár is betalált kívülről, így a különbség már nyolc egységnyi volt. Az első félidő végjátékában újfent Oleár hármasa kavarta fel az állóvizet majd Szilágyi pazar közelijével tíz pontos hazai előny alakult ki húsz perc játék után (27-37).
A fordulás után lelassult kicsit a játék és a befejezések sem olyan százalékban voltak sikeresek mint az elmúlt periódusokban, azonban akadémistáink Váróczy és Handari kosaraival így is tíz felé tornázták fórjukat a szakasz során mindössze négy pontig jutó USK Praha ellen (31-47). A mindent eldöntő negyed kezdetén visszajött tíz pontra a vendég gárda, majd Makray közelijével folytatták előnyük megszilárdítását a cívisvárosiak. (37-49) A végjátékban jókor jött Szász-Veres hárompontosa, ezután még próbált közelebb férkőzni a vendégcsapat, de Handari akciójával pontot tett az összecsapás végére a DEAC (37-59).
USK Praha (cseh) – DEAC KA U16/A: 37-59 (17-15, 10-22, 4-10, 6-12)
DEAC: Váróczy 13/9, Nagy -, Szász-Veres 9, Makray 6, Sziegl 10/3
Cserék: Handari 6/3, Oleár 8/6, Wágner -, Szilágyi 2, Vágó -, Szafkó 5
Edzők: Gál Balázs, Szendrei József
Gál Balázs: Elég intenzív találkozót játszottunk, ami mindenképp örömteli, mert az ilyen mérkőzések visznek minket előre. Annak különösen örülök, hogy a védekezésre próbáltunk nagyobb hangsúlyt fektetni, voltak persze hibáink, de viszonylag kevés ponton tudtuk tartani az ellenfelet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ők se voltak a legjobb dobóformában, de elég komoly energiákat mozgósítottunk mezőnyben, ami győzelemhez vezetett.




