DEAC KA U18: Könnyed győzelem

Másodszorra sem hibáztak hazai pályán juniorjaink, Pethő Ákos csapata fölényes, harmincöt pontos diadalt aratott az Atomerőmű SE gárdája felett.

0

Nevtelen-terv-2-300x154 DEAC KA U18: Könnyed győzelemFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

A múlt vasárnapi, Falco elleni diadalt követően csütörtökön már újabb erőpróba várt U18-as együttesünkre, mely ezúttal a Paks gárdáját látta vendégül az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Noha a mieink egy 10-4-es futással rajtoltak, teljesítményük nem volt kifejezetten meggyőző, ráadásul a jóval esélytelenebbnek tűnő, főként triplákkal operáló atomvárosiak az első negyed hajrájában egy 7-0-s futással a vezetést is átvették. Végül Orbán Imre dupláinak köszönhetően mégis a debreceniek vonulhattak előnnyel pihenni, ám azt a nyitó játékrész világossá tette, hogy a folytatásban több fog kelleni akadémistáinktól (14-13).

A tolnaiak még a második etapban is derekasan tartották magukat, ám ekkor már, ha csak apránként is, de növekedésnek indult a felek közötti távolság. Szász-Veres Márk kosarával a félidő hajrájához közelítve kétszámjegyű különbség alakult ki (29-18), tíz feletti előnyükből pedig nem engedtek ifistáink. A periódust Orbán Imre dudaszós hármasa zárta, 36-23-as állásnál fordultak a csapatok.

A térfélcserét követően harapósabb arcát mutatta a DEAC, leginkább védekezésben; a cívisvárosiak csaknem öt percig nem kaptak mezőnykosarat, büntetőből is csupán kétszer volt eredményes az ASE. Eközben a túloldalon szépen csordogáltak a pontok, ennek köszönhetően a harmadik etap befejezte előtt a húszat is elérte a hazai fór, tizenkilenc meg is maradt belőle az utolsó felvonásra (51-32).

A végjátékra a Pethő-legénység felőrölte az energiáit felélő Paksot ezáltal eldőltek az ütközet kimenetelét illető kérdések. Akadémistáinkat dicséret illeti a második félidőben bemutatott védekezésükért, hiszen huszonkét ponton tartották az Atomerőműt, míg a támadó oldalon azt érdemes kiemelni, hogy a lefújásra a benevezett kerettagok mindegyike betalált. Messzemenő következtetések levonására nem adott okot az összecsapás, azonban a legfontosabb, hogy érvényesült a papírforma, és megszületett juniorjaink második alapszakasz-diadala. A történtek arra viszont tisztán rávilágítottak, hogy bőven akad még munka növendékeink előtt.

DEAC Kosárlabda Akadémia U18 – Atomerőmű SE U18: 80-45 (14-13, 22-10, 15-9, 29-13)

DEAC KA: Varga F. 2, Váróczy 15/12, Csécsei 13/3, Orbán 10/3, Szabó-Zsámba 7

Cserék: Szilágyi 11/3, Szász-Veres 11, Kapic 4, Makray 2, Fekete B. 2, Zalka 1, Balai 2

Vezetőedző: Pethő Ákos