DEAC kézilabda: bravúros győzelem a Ligakupában

A hajrában dőlt el a DEAC kézilabdacsapatának tegnap esti mérkőzése a Ligakupában, Bíró Imre tanítványai háromgólos győzelmet arattak az Ózd ellen.

0

DEAC_kezi_ozdcikk-300x200 DEAC kézilabda: bravúros győzelem a LigakupábanFotó: deac.hu

Bár normális körülmények között a Ligakupa a magyar kézilabdaélet kissé lebecsült, harmadik számú sorozata, amelyben elsősorban a fiatalok kapnak játéklehetőséget, a jelenlegi helyzetben minden találkozót meg kell becsülni, így a DEAC és az Ózd sem pihentette legjobbjait a „D” csoportban rendezett találkozón. Nem várt könnyű feladat a mieinkre, ugyanis ellenfelünk vezeti az NB I/B-s bajnokság tabelláját, míg a kupasorozatban a mérkőzést megelőzően egy győzelemmel és egy vereséggel állt.

Hamar elléptek három góllal a vendégek, az ózdi kapuban Ulicsinyi Péter bravúrt bravúrra halmozott, míg támadásban Hangyel Norbert volt a vezér. A DEAC a tizedik perc környékén érkezett meg a mérkőzésbe, onnantól kezdve azonban felszabadultan és szinte hiba nélkül kézilabdáztak a mieink, s kettős emberhátrányban játszva is összejött az egyenlítés. Hátul Mándi Norbert lehúzta a rolót, Pethő Ákos pedig alig hibázott átlövést, így a 21. percben már 9–7 állt az eredményjelzőn az egyetemisták javára. A játékrész hajrája az Ózdé volt, a vendégek sorozatban négy gólt szerezve fordítottak, s a szünetre 11–10-es előnnyel vonulhattak.

A fordulás után mindkét csapat többet hibázott, inkább a küzdelem, mint a szép játék dominált. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, s bár többnyire az ózdiak vezettek, de lerázniuk nem sikerült az egyetemistákat. A fiatalok jól szálltak be a mérkőzésbe, Pethő mellett Mezei és Illés is szép gólokkal jelentkezett, így tíz perccel a lefújás előtt egyenlített a DEAC. A vezetést azonban nem sikerült átvennünk, sőt, hamar ismét kétgólos előnybe került az Ózd, ám innentől már csupán egyszer tudott betalálni a vendég alakulat, míg a mieink hatszor is eredményesek voltak a hajrában. Mándi az üres kaput vette be, míg Péter Dominik háromszor is eredményes volt, s végül bravúros, 27–24-es győzelmet arattunk, így sikerrel mutatkoztunk be a Ligakupában.

Ligakupa, D csoport

DEAC – Ózdi KC 27–24 (10–11)

DEAC: Mándi 1, Maródi – Hornyák Z., Mezei 2, Mórucz 1, Kathi, Leiter 2, Pál G. 3, Illés 2, Pethő 9 (1), Kiss D. 2, Maródi, Péter D. 4 (2), Füzesi, Szolnoki, Király 1

P.G.