
Az előző forduló önbizalom növelő győzelem után arra készültek a srácok, hogy soros ellenfelük, a Sárréti ellen is begyűjtik a pontokat. Ezt tökéletesen megvalósították Benczik Zsolt tanítványai, ráadásul a gólok számában túlteljesítették a előző heti penzumot.
Az első perctől az utolsóig egyetemi fiataljaink akarata érvényesült, birtokolták a labdát, irányították a játékot, beszorították ellenfelüket a kapujuk elé. A vendégek védelme majd fél óráig bírta a nyomást, de a 27. percben kapituláltak. Gyors egymásutánban háromszor vette be a debreceni alakulat a Sárréti kapuját, így megnyugtató előnnyel vonulhattak szünetre. A második félidőben sem változott a játék képe, srácaink lendületesen, ötletesen futballoztak. A jó játék hamar eredményre vezetett, 10 perc alatt újabb négy találatot jegyezhettek, majd jött a ráadás a 66. minutumban.
Szép volt srácok!
DEAC – Sárréti Gyöngyhalász: 8:0 (3:0)
DEAC: Szőke (Borkó 51’), Harasztosi (Bikki 41’), Etemez (Harsányi 51’), Deczki (Széles 41’), Sárközi, Vida, Juscsák, Incze, Tóth Zs, Kecskés (Kovács 51’), Mozga
Edző: Benczik Zsolt
Gólszerzők: Etemez 27’, Vida 28’, 46’, Incze 31’, 51’, 66’, Széles 42’, Kovács 53’
Benczik Zsolt: A mérkőzés elejétől magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, nagy önbizalommal és tudatosan építettük a támadásainkat, igaz, a gól sokáig hiányzott a játékunkból. Ez viszont nem változtatott a srácok hozzáállásán és fokozatosan felőröltük a sportszerűen játszó vendégeket. Mindenki felszabadultan játszott, szép gólokat szereztünk, összességében nagyon érett játékot nyújtottunk. Gratulálok a Csapatnak, ezen az úton szeretnénk továbbhaladni.




