
Míg az egyetemisták győzelemmel, addig a sportiskolások vereséggel hangolódtak a városi derbire az előző fordulóban. A DEAC győzelmeinek számát szerette volna növelni, a DSC-SI pedig javítani a múlt heti vereséget.
Jó iramú, gólokban bővelkedő találkozót láthattak mindazok, akik kilátogattak az Egyetemi Sporttelepre szombat délelőtt. A hazaiak számára indult jobban a találkozó, 20 percnyi játék után már kétgólos vezetésre tettek szert. A második találatra hamar válaszoltak a vendégek, de a DEAC pár perc múlva visszaállította a kétgólos előnyt. Erre is feleltek a kék-sárgák, viszont a fekete-fehérek ismét betaláltak, majd a játékrész vége előtt beállították az 5:3-s félidei eredményt.
A második játékrész elején már négy gólosra nőtt a két csapat közti különbség, a sportiskolások azonban nem adták fel, rövidesen szépítettek, visszajőve ezzel a mérkőzésbe. A vendéglátók újabb három találata azonban végleg eldöntötte a pontok sorsát, de a vendégek becsületesen küzdelmének újabb gól volt a jutalma, ez viszont már csak a szépségtapasz volt számukra.
DEAC – DSC-SI: 9:4 (5:2)
DEAC: Sándr G., Terdik (Szűcs 71’), Kozma, Hidegkuti, Gáll (Ficsor 64’), Balogh O., Tóth B. (Bíró 64’, Ötvös 74’), Terdik (Trefán 74’), Gercskó (Harmann 7’), Ostotics, Rácz
Edző: Benczik Zsolt
DSC-SI: Gönczi, Szűcs, Nagy Zs., Varga V., Burai, Máté (Deák 53’), Keszler, Kalapos, Szalontai (Sarkadi 53’),Kiss I., Varga B.
Gólszerzők: Rácz 10’, 37’, 65’, 70’, Tóth B. 19’, 36’, Gáll 27’, Kozma 42’, Ötvös 76’ ill. Szűcs 22’, Nagy Zs. 30’, 45’, Deák 78’
Benczik Zsolt: Sok hiányzóval vártuk a városi derbit, ennek ellenére nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. Végig nyílt volt a mérkőzés, hiába vezettünk több góllal is, ellenfelünk egy pillanatra sem adta fel, ennek köszönhetően hullámzó és élvezetes volt a játék. Rácz Sándor gólerős futballja és Balogh Olivér óriási munkabírása magával ragadta a csapatot. Nagyon fontos győzelmet szereztünk, a fiúk bizonyították, tudnak egymásért küzdeni. Gratulálok a győzelemhez és a jó teljesítményhez. Szeretnék ez úton is Gratulálni barátomnak, „Takibának” (Takács Tamás – szerk.) házasságkötése alkalmából, sok boldogságot kívánok az ifjú párnak a DEAC család nevében!
KZT




