Debrecenben nincs május 1. salakmotor nélkül

Május 1-én a Perényi Pál Salakmotor Stadion ad otthon a Salakmotor Európa-bajnoki kvalifikációs versenynek.

0

20250428_141517-300x173 Debrecenben nincs május 1. salakmotor nélkülHosszú évek óta hagyomány, hogy a munka ünnepén felbőgnek a motorok a Gázvezeték utcai oválon, ez idén sem lesz másképp. A hónap első napján idén először nyitja meg kapuit a cívisvárosi stadion, ám az év versenyén Eb részvételért húzzák majd a gázt a vaspapucsosok. A nemzetközi viadal előtt hétfőn sajtótájékoztatót tartottak a főbejárat előtt, amely eseményen megjelent Barcsa Lajos alpolgármester és Baráth Norbert a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője.

-Debrecen város vezetésének kiemelt célja, hogy a gazdasági növekedés mellett kéz a kézben járjon az oktatás, a kultúra és a sport fejlődése, fejlesztése is. A Perényi Pál Salakmotor Stadion az utolsó bástyája Magyarországon ennek a technikai sportnak, hiszen egyedül ez rendelkezik csak olyan engedéllyel, melyek alapján nemzetközi versenyeket lehet rendezni. Véleménye szerint fontos, hogy ez a technikai sportot megmaradjon Debrecenben, hiszen nagyon kedvelik az emberek. Kiváló bizonyíték erre, hogy a versenyeken rendre megtelik a stadion és remélhetőleg, ez most május elsején is így lesz. Debrecen város vezetése folyamatosan támogatja a motorsportot. Idén 15 millió forintot biztosítanak erre a célra – fogalmazott az alpolgármester.

Baráth Norbert elmondta, hogy a magyar versenyzők közül Magosi Norbert vállalja a harcot a külföldi riválisokkal, míg tartalékként két fiatal debreceni tehetség, Füzesi Richárd és Lovas Zoltán vár bevetésre május elsején. A verseny tétje pedig nem kisebb, mint a SEC Challenge-be jutás, amelyet a selejtező legjobb négy versenyzője harcolhat ki. A négy selejtezőnek Magyarország mellett Ausztria, Németország és Franciaország ad otthont.  A mezőnyben nemzetközi klasszisok is szerepelnek: a dán Michael Jepsen Jensen, aki idén már edzett Debrecenben, és kiváló formában versenyez, hiszen a világ legerősebb bajnokságában, a lengyel PGE Ekstraligában a TOP 5 pontszerző között szerepel. Mellette ott lesz a korábban Debrecenben is dobogóra álló svéd Jacob Thorsell, valamint a lengyel fiatalok, Mateusz Cierniak és Bartlomiej Kowalski is, akik szintén esélyesek a továbbjutásra.

A hivatalos kiírás értelmében 13 nemzet 16 vaspapucsosa küzd majd a tovább jutásért. Lengyelországot, Csehországot és Németországot 2-2 versenyző, míg Dániát, Svédországot, Lettországot, Szlovákiát, Bulgáriát, Romániát, Ukrajnát, Szlovéniát és Norvégiát 1-1 pilóta képviseli. Magyarország színeiben 1 főversenyző és 2 tartalék versenyző áll rajthoz. Több nagy salakmotoros nemzet is képviselteti magát a cívisvárosban, de a feltörekvő országok tehetségei is rajthoz állnak a Perényi Pál Stadionban.

Az EB-selejtező hivatalos programja május 1-jén, csütörtökön 11:00 órától az edzéssel kezdődik majd 14.45-től következik a versenyzők bemutatását, 15:00 órától pedig elstartol az első futam.

A viadalra elővételben jegyeket online vásárolhatnak a szurkolók a www.speedwolf.hu oldalon.

A Debrecen Városkártyával, illetve Junior Városkártyával rendelkezők 1000 Ft kedvezménnyel vásárolhatnak online belépőjegyet az eseményre.