DLA-DEAC U14: Nem sikerült meglepni az éllovast

Az első fordulóból elhalasztott mérkőzését pótolta korosztályos lánycsapatunk a Nyíregyháza ellen.

0

73069820_462876267919025_1960609934483652608_n-300x225 DLA-DEAC U14: Nem sikerült meglepni az éllovast

A hétvégi fordulóban nagyarányú vereséget szenvedtek a lányok a még veretlen Várda ellen, de valahol ez várható volt, hiszen betegség miatt nagyon sokan hiányoztak, épp hogy ki tudtak állni a mérkőzésre. A hétközi találkozón a szintén veretlen, a tabellán élen álló Nyíregyházához látogattak Vajas Vera tanítványai. Az edzőnek most is volt gondja, hiszen kapus nélkül kellett megmérkőzniük az éllovassal, a hálóőri feladatokat mezőnyjátékos, Sanyó Dzsenifer látta el, nem is rosszul. A lányok nagyon jól tartották magukat az első félidőben, a hazaiak csak az utolsó percben tudták bevenni a kapujukat. Szünet után növelte előnyét a nyírségi alakulat, majd a mérkőzés hajrájában bebiztosították győzelmüket.

Csapatunk hét forduló után 50%-os mérleggel a negyedik helyet foglalja el a táblázaton. Az őszi szezonból még négy forduló van hátra, bőven lesz lehetőség javítani.

Nyíregyháza – DLA-DEAC: 3:0 (1:0)

DLA-DEAC: Sanyó Dzsenifer, Kádár, Nóra, Simon Luca, Mocsári Nikolett, Darnai Lili, Nagy, Nikolett, Szikszai Nóra, Elek Kincső, Szondi Zsófia

Cserék: Jakab Gabriella, Kéri Elizabet

Edző: Vajas Vera

Vajas Vera: Szeptemberben elindultunk egy úton, amiről a nyíregyházi meccs után letértünk, jött a várdai zakó, majd a mai találkozó. Remélem, hogy ezek a meccsek csak pillanatnyi rövidzárlatok és visszatalálunk ahhoz az önmagunkhoz, akik felvállalják az egy az egy elleni párharcokat, akik egymásért megszakadnak, akik emelt fővel tudják elhagyni a pályát. Nekem fontos, hogy a gyerekek gyerekek tudjanak maradni minden körülmény között. Nincs ezekkel az eredményekkel semmi baj addig, ameddig akarjuk ezt csinálni, és, hogy egy örök becsű mondattal zárjam: „Soha ne add fel, soha ne add fel,soha ne add fel”!