
A DLA-DEAC U19-es lánycsapata számára is befejeződött a téli felkészülés, vasárnap már éles meccsen adhatnak számot tudásukról, ugyanis folytatódik a kiemelt bajnokság küzdelemsorozata. Krascsenics Csilla tanítványai a fővárosba utaznak, a tavaszi nyitányon a Ferencváros ellen folytatják a bajnoki sorozatot. A 4. helyen álló debreceni hölgykoszorú az ősz zárómérkőzésén a Fehérvárral találkozott, mely 90 perc 1:1-es döntetlennel ért véget. A zöld-fehérek a 10. pozícióból várják a hétvégi összecsapást, mely gárda az előző évet vereséggel zárta. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy az esélyeket latolgatva kijelentsük, lányaink valószínűleg bezsebelik a három pontot. A két csapat őszi mérlege is ezt sejteti, míg a debrecenieké 7-2-1, addig a fővárosiaké 3-2-6. Lányaink nem titkolt célja, hogy ebben a bajnoki évben a bajnoki címért szálltak harcba, mely elérésért jó úton járnak, csak öt pontnyira vannak az első helytől. Míg a riválisok, az Astra és a Puskás már 11 meccsen van túl, addig a Krascsenics-tanítványok csak tízet játszottak le, ha legyőzik vasárnap a Fradit, két egységre olvad a hátrányuk, de már fellépnek a dobogóra. Egy jó tavaszi rajt kellő önbizalmat adhat a folytatásra, tovább lehet menetelni a végső cél, a bajnoki cím felé.
Ferencváros – DLA-DEAC
02.07. 10:30 Kocsis Sándor Sportközpont
KZT




