
U19
Kiváló formában van Szatmári Csaba gárdája, ezt helyezésük is mutatja, azonos pontszámmal állnak az éllovas MTK mögött. A hétközi mérkőzésen azt a DVTK-t fogadják, akik a kiesőzónában találhatók, eddig csak hét pontot szereztek. Nyugodtan kijelenthető, akadémistáink esélyesként fognak pályára lépni, ha át tudják menteni a formájukat, a győzelem se marad el.
DVSC-DLA – DVTK
10.31. 11:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U17
Joó Zsolt együttesére nagyon nehéz mérkőzés vár, hiszen az éllovas Puskás Akadémia ellen lépnek pályára. A felcsútiak eddigi nyolc mérkőzésükből ötöt megnyertek és egy vereséget szenvedtek el, a DVTK mutatta meg, hogy nem legyőzhetetlenek. Idén már egyszer találkozott a két gárda, akkor a Puskás 3:1 arányban nyert. Nagyon kellenek a pontok, zárkózni kell a középmezőnyhöz, de nagyon fegyelmezett játékra lesz szükség, zártan kell védekezni, az adódó lehetőségeket pedig ki kell használni.
Fiú! Sokkal jobbak vagytok, mint azt a jelenlegi helyezésetek mutatja, bizonyítsátok be, többre vagytok képesek! Ehhez minden adottságotok meg van, kiváló játékosok vannak a keretben.
Hajrá Loki!
DVSC-DLA – Puskás Akadémia
10.31. 13:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U16
Egyre jobb játékot mutatnak Sándor Csaba tanítványai, szépen gyűjtögetik a pontokat, egy ötmeccses veretlenségi szériát produkáltak. A hétközi mérkőzés viszont nem ígérkezik könnyűnek, a második helyen álló Puskás Akadémia látogat Pallagra. A felcsútiak már összeszedtek három vereséget, legutóbb az Illés Akadémia vett el tőlük pontokat. Augusztusi összecsapásukon nagyon szoros mérkőzésen, ráadásul a futballt akadémistáink játszották, egy góllal tudott győzni a Puskás. Ha csapatunk azt nyújtja, amit tudnak, marad a jó forma, a pontok Debrecenben maradnak.
Itt az ideje visszavágni srácok!
DVSC-DLA – Puskás Akadémia
10.31. 13:00




