
U15
A bajnoki nyitányon értékes pontot szerzett idegenben Garamvölgyi Péter együttese, 1:1-es döntetlent játszottak az MTK otthonában. A mérkőzés után csapatunk edzője elmondta: „A helyzetkihasználásunk terén maradt bennem hiányérzet, ha jobb döntéseket hozunk a befejezéseknél, lezárhattuk volna az első félidőben a mérkőzést”, de azt is kiemelte, reális eredmény született.
A második fordulóban ismét fővárosi csapattal találkoznak, pénteken a Ferencváros érkezik Debrecenbe. A zöld-fehérek hazai pályán gól nélküli döntetlenre végeztek a Nyíregyháza ellen. A tavalyi bajnokságban, (akkor még U14) a záró fordulóban egy hármassal küldték haza a Fradit a srácok, remélhetőleg, hasonló eredmény születik most is. Ha a saját játékát játssza ismét csapatunk, akkor minden esély meg lesz arra, hogy a pontok Debrecenben maradjanak.
DVSC-DLA – Ferencváros
08.30. 16:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U14
Fiataljaink nagyarányú vereséggel kezdték az idei bajnokságot, az MTK otthonában 8:0-ra maradtak alul. Fogalmazzunk úgy, még nagyon idény eleji csapatunk „formája”. Akadémiai csapatunk edzője, Joó Zsolt mondta a mérkőzés után: „Fel kell emelni a fejünket és dolgozni tovább, az elvégzett munka eredményességgel is fog párosulni”. Remélhetőleg, a srácok túltették magukat a vereségen és pénteken megmutatják igazi arcukat, mert abban biztosak lehetünk, az első fordulóban mutatott teljesítménynél sokkal többre képesek.
A Ferencváros ellen lehet javítani, bár nem lesz egyszerű, hiszen a zöld-fehérek a Nyíregyháza 7:0-ás legyőzésével, önbizalommal telve érkeznek majd Debrecenbe. El kell felejteni a hétvégi kudarcot, javítani a hibákat, koncentrált, fegyelmezett játékkal, egységesen, egymásért küzdve jó eredményt lehet elérni.
DVSC-DLA – Ferencváros
08.30. 16:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont




