
Remek rajtot vettek lányaink, előző héten gólzáporos győzelemmel indították bajnoki szereplésüket, Kis Anett vezérletével 7:0-ra nyertek az Astra ellen. A folytatás már nem sikerült jól, hiszen a Nyíregyháza otthonában négy góllal maradtak alul a házigazdákkal szemben. Mondhatni, hat találat hiányzott a csapatból, ugyanis Kis Anett ezen a találkozón nem tudott az edző,Takács Tamás rendelkezésére állni. Az igazsághoz hozzá tartozik, akadémistáink létszámhátrányban játszották végig a mérkőzést, mivel csak 10 játékossal tudtak kiállni. Ez még ezen a szinten is hatalmas előnyt jelent, melyet a nyírségiek ki is használtak, mindkét félidőben két-két gólt szerezve, 4:0-ra megnyerték a találkozót.
Leány U16 keleti csoport 2. forduló
Nyíregyháza – DLA: 4:0 (2:0)
DLA: Szondi Zsófia, Porcellán Petra, Csukás Anna, Borsi Lili, Hardon Rita, Porcellán Barbara, Elek Kincső, Simon Luca, Horváth Alexa, Király Kíra




