
A növendékek, a legkisebb korosztálytól a legidősebbekig, valamint edzőik gyűjtésbe kezdtek. Ahogy érkeztek a gyerekek a keddi edzésre, egyre több száraz táp, konzerv és kutyaszalámi halmozódott fel az erre a célra kijelölt raktárban.
A fiatalok elmondták, nagy örömmel hozták az adományokat, mert segíteni szeretnének az elárvult kutyusokon, illetve ezzel a gyűjtéssel is szeretnék felhívni a figyelmet a felelős állattartásra. Mindenkit arra biztatnak, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek a menhely lakóinak.

Nagyjából 400 kilogramm adomány gyűlt össze egy nap alatt, melyet csütörtökön vehettek át a Debreceni Kutyaház Állatotthon dolgozói. A finomságokat az U19-es csapat játékosai, Balla Mátyás – a 2020-2021-es szezon legjobbja – és Mező Péter, valamint edzőik, Szalánczi Tamás és Sándor Csaba adták az otthon munkatársának.
Köszönjük a Debreceni Labdarúgó Akadémia vezetőinek, Herczeg András szakmai igazgatónak és Szalánczi Zoltán operatív igazgatónak, valamint az akadémia edzőinek, növendékeinek, hogy a nemes ügy mellé álltak, ezzel is segítve négylábú kedvenceinket.
KZT




