DLA: Pécs, MTK, Mátészalka elleni mérkőzések következnek

A végső helyezések szempontjából fontos mérkőzések várnak korosztályos csapatainkra.

0

dsc_0129_custom_-300x200 DLA: Pécs, MTK, Mátészalka elleni mérkőzések következnek

U19

Sándor Csaba együttese Felcsútra utazik szombaton, a 27. fordulóban a Puskás ellen lépnek pályára. A két csapat egymás elleni mérlege ebben a bajnokságban két felcsúti és egy debreceni győzelem. Nehéz mérkőzésre lehet számítani, a vendéglátók még harcban vannak a harmadik helyért, de a gyors, rövidpasszos, agresszív játék, amit az utóbbi mérkőzéseken mutatott csapatunk, pontot, pontokat eredményezhet.

Puskás Akadémia – DVSC-DLA

05.26. – 13:00       Puskás Akadémia Pancho Aréna

U17

A második helyen álló MTK-t fogadja Szatmári Csaba gárdája hétvégén. Idén emlékezetes mérkőzéseket vívtak egymással, kétszer született 6:1-es végeredmény, míg márciusban szoros mérkőzésen maradt alul csapatunk, így a párharcban a fővárosiak vezetnek. Mivel a Ferencváros a hétközi mérkőzésén győzni tudott, nagyon fontos lenne itthon tartani a három pontot, hogy elkerüljék az osztályozós helyet. Nagy a tét, higgadtan, fegyelmezetten és szervezetten kell játszani, az adódó lehetőségeket kihasználni.

DVSC-DLA – MTK

05.26. – 12:00       Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

U16

Rangadó vár Joó Zsolt együttesére, a szintén harmadik helyre pályázó MTK ellen lépnek pályára hazai környezetben. Kiélezett mérkőzésre lehet számítani, ahol a pillanatnyi forma fog dönteni. Győzelem esetén a DLA nagy lépést tenne a bronzérem megszerzése érdekében, az utolsó fordulót három pontos előnnyel várhatná.

DVSC-DLA – MTK

05.26. – 14:00       Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

U15

Nincs könnyű dolga Németi Jánosnak, sérülések miatt több játékos nem tud a csapat rendelkezésére állni. De erős a keret, a hiányzókat eddig is megfelelően tudták pótolni, ugyan úgy, mint a hétközi fordulóban is. Döntő lesz a helyzetkihasználás, mert a mérkőzéseken sok lehetőségük adódott a gólszerzésre, csak a jó befejezésekkel maradtak adósak. Koncentráltan és fegyelmezetten kell játszani, akkor meg lesz a győzelem, ami egyben azt is jelentené, az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül, már biztosan a második helyen zárnák a bajnokságot.

DVSC-DLA – Pécs

05.26. – 10:00       Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

U14

A hétközi fordulóban idei legjobb játékával győzött Fikker Ferenc csapata az MTK ellen. Ha szombaton, a Pécs ellen meg tudják ismételni ezt a teljesítményt, sima győzelemre lehet számtani. Nem szabad viszont könnyen venni ezt a mérkőzést, nem azt kell nézni, hogy a mecsekiek a 13. helyen állnak, 100%-ot kell nyújtani ellenük. Ha a rivális DVTK botlana a Honvéd ellen, már ebben a fordulóban meg lenne a harmadik hely.

DVSC-DLA – Pécs

05.26. – 10:00       Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont

Lány U19

Kiváló formában vannak Szegedi Szabolcs tanítványai, magabiztos győzelmeket aratnak. Utóbbi három mérkőzésükön 30 gólt szereztek és egyet sem kaptak, ha ezt vesszük alapul, a Mátészalka ellen is nagyarányú győzelem várható. A csapat nagyon egyben van, a lányok egyértelmű célja a második hely megszerzése. Nem is lehet kérdés, vasárnap megszerzik a három pontot.

Mátészalka – DVSC-DLA

05.27. – 10:00        Mátészalkai Sportpálya