DLA U12: Kiss Máté találatával hoztak el egy pontot Egerből

A korosztályos labdarúgó bajnokság 6. fordulójában Oláh János együttese döntetlen eredményt ért el az Eger otthonában.

0

DSC8935-Medium-300x160 DLA U12: Kiss Máté találatával hoztak el egy pontot EgerbőlFotó: Kovács Péter/DLA

Oláh János tanítványai két vereséggel a hátuk mögött várták a pénteki mérkőzést, a 6. fordulóban a 4. helyen álló Eger otthonában léptek pályára. Az első félidőben akadémistáink bár enyhe fölényben futballoztak, de hiányzott az átütőerő a játékukból, nem is sikerült bevenniük ellenfelük kapuját. Szünet után nagyobb tempót diktáltak a csapatok, a vezetést szabadrúgásból, Kiss Máté szerezte meg a debreceniek számára. Sokáig nem örülhettek a piros-fehérek, két minutum múlva egyenlítettek a hazaiak. Az egrieket fellelkesítette találatuk, ennek köszönhetően felgyorsult a játék, viszont egyik fél sem tudta a maga javára eldönteni a mérkőzést, a csapatok megosztoztak a pontokon.

Eger – DVSC-DLA: 1:1 (0:0)

DVSC-DLA: Rizán, Andrásik, Rásó, Szekeres, Varga Zs., Gurzó, Serucza, Szűcs, Barna

Cserék: Balogh Sz., Lengyel, Pardi, Kun, Pápai, Tóth B., Kiss M., Törő

Gólszerző: Kiss M. 40’

Oláh János: A mérkőzés előtt felhívtam a gyerekek figyelmét, ne a nyári felkészülési meccset vegyék viszonyítási alapnak, az Eger gyors, kemény futballt játszó együttes. Az első félidőt kicsit álmosan kezdtük, nem is sikerült úgy, ahogy szerettük volna, enyhe fölényben voltunk, de nem tudtunk akkora nyomsást gyakorolni ellenfelünkre, mint szerettünk volna. Az Eger lelkes játékával eltüntette a különbségeket. Szünetben azt kértem a fiúktól, kicsivel gyorsabban játszunk, mert akár még gond is lehet. Sikerült megszereznünk a vezetést, de nagyon hamar egyenlített ellenfelünk, akik onnantól egyre lelkesebben és gyorsabban futballoztak, alig tudtunk helyzetbe kerülni. A második félidei játékkal már elégedett voltam, de a mérkőzés összképe alapján igazságos döntetlen született.

KZT