Fotó: Kovács Péter/DLA
Rangadó várt Madar Csaba együttesére, szombaton a 2. helyen álló Kisvárda ellen léptek pályára. A fiúkat fűtötte a bizonyítási vágy, szerettek volna visszavágni az őszi vereségért.
A Madar-tanítványok nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, de a vendégek is lendületesen futballoztak. Lüktető volt a játék, akadémistáink taktikusan, míg a szabolcsiak agresszívan játszottak. A 19. percben Nyikos révén előnybe került a debreceni gárda, melyet meg is őrzött a játékrész végéig. Szünet után is egyenlő erők párharca folyt a pályán, a piros fehérek növelni szerették volna előnyüket, a vendégek pedig ledolgozni hátrányukat. Ez akadémistáinknak sikerült, Szakács a 46. percben bebiztosította a győzelmet. A három pontnak köszönhetően helyet cserélt a táblázaton a két gárda, csapatunk lépett a 2. helyre.
Szép volt srácok!
DVSC-DLA – Várda LA: 2:0 (1:0)
DVSC-DLA: Csontos, Bécsi, Krizsán, Nagy Z., Rónai, Nyikos, Asztalos, Törő, Tóth S., Szécsi, Sánta
Cserék: Szakács, Drága, Kovács B., Majtényi
Vezetőedző: Madar Csaba
Gólszerzők: Nyikos 19’, Szakács 46’
Madar Csaba: Egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, akik agresszív, jó játékot produkáltak. Dicséret illeti a csapatot a hozzáállásáért, alkalomadtán a mutatott játékért. Voltak ugyan hibák is, hiszen még nagyon fiatal a társaság, de azon vagyunk, hogy minél jobban fel tudjuk őket készíteni a felnőtt futballra. Ilyen mérkőzéseket kéne vívni hétről-hétre, mert csak így tudnak fejlődni a gyerekek.
KZT




