DLA U14: A sok kimaradt helyzet megbosszulta magát

Kolozsi Gergő együttese a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzését pótolta a Győr ellen, amely találkozón elvesztették veretlenségüket akadémistáink.

0

u14-2-300x220 DLA U14: A sok kimaradt helyzet megbosszulta magát
Fotó: dvsc.hu

Az első félidőben inkább a vendégek akarata érvényesült, többet birtokolták a labdát a debrecenieknél. A 17. percben a Győr megszerezte a vezetést, majd a játékrész vége előtt megduplázta előnyét a zöld-fehér alakulat.

A szünetet követően akadémistáink nagy erőket mozgósítottak, hogy megfordítsák az állást, fölényben futballoztak, sok helyzetet kidolgoztak, de a labdát egyszer sem sikerült túljuttatni a gólvonalon. Talán, ha értékesíteni tudják a megítélt büntetőt, az megnyugtatta volna a srácokat és hatékonyabbá vált volna a játék. Gól egyik oldalon sem született, így elszenvedte első vereségét a piros-fehér gárda.

DVSC-DLA – ETO FC Győr: 0:2 (0:2)

DVSC-DLA: Sávolt, Bernáth (Kiss Z. 73’), Komlósi, Patai (Kovács B. 73’), Bodnár, Lovas (Szabó M. 41’), Vékony, Tóth B. (Gergely 70’), Balogh M., Kristóf, (Grassi 41’), Nagy M. (Bartha 41’)

Vezetőedző: Kolozsi Gergő

Kolozsi Gergő: Az első félidőben jobban játszott a Győr, sikerült is nekik kétgólos előnyre szert tenniük. A második játékrészben viszont a kapujuk elé szegeztük ellenfelünket, sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, mindent megtettünk, hogy fordítsunk, de a befejezéseknél nem voltunk elég higgadtak, rossz döntéseket hoztunk, még büntetőből sem sikerült betalálnunk. Egészében nézve a találkozót, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna, sajnos továbbra is probléma, hogy lehetőségeinket nem tudjuk gólra váltani. Ebben mindenképpen javulnunk kell, csak így tudunk előre lépni. Nincs semmi gond, hétvégén a Kecskemét ellen, hazai pályán lehet javítani.

KZT