A Debreceni Labdarúgó Akadémián nem csak arra törekednek, hogy minél jobb képességű játékosok kerüljenek ki az intézményből. A pályán nyújtott teljesítmény mellett az iskolai eredményekre is kiemelt figyelmet fordítanak. A DLA oktatásvezetői tisztségét Gyarmati Zoltán tölti be 2015 májusa óta, az ő feladata, hogy a fiatalok a tanulást se hanyagolják el. Gyarmati Zoltán kellő rutinnal rendelkezik eme nemes feladat betöltéséhez, hiszen több évtizede dolgozik pedagógusként, jelenleg a Diószegi Sámuel Középiskolában oktat testnevelést.
„Herczeg András ajánlotta fel nekem ezt a posztot. Nem sokáig töprengtem, ugyanis a teendőim nagyon hasonlítanak azokhoz, amelyekhez már tanárként hozzászoktam. Korábban ez a feladat is az edzőre hárult, pedig neki elsősorban a szakmára kell koncentrálni. Az oktatásvezető egy nagy terhet tud levenni a tréner válláról. Hogy mit nevezhetünk a munkám főbb céljainak? Minél hatékonyabb összhangot akarunk teremteni a labdarúgás és a tanulás között. Olyan gyerekeket nevelünk, akik fel vannak készítve az életre, idegen nyelvet beszélnek, valamint sikerrel veszik az érettségit. Az érettségi tantárgyak esetében hármas átlag a minimum, de arra törekszünk, hogy ettől jobb jegyeket produkáljanak. Az általános iskolásoknak próbálunk segíteni az iskolaválasztásban, a beiskolázásban. Komoly problémák a kilencedikes fiatalokkal szoktak adódni. Bekerülnek egy új közegbe, új tanárokkal és társakkal találkoznak, az impulzusok pedig zavaróan hatnak az eredményeikre, de a tizenegyedik és a tizenkettedik évfolyamra szerencsére mindenki összekapja magát.
Eddig két érettségin vagyunk túl, örömmel számolhatok be arról, hogy mindenki sikeresen vette az akadályt. Az érettségi után válaszút elé kerülnek a srácok, mivel vagy a profi sporttal foglalkoznak komolyabban, vagy a tanulmányaikra összpontosítanak. Előbbi kategóriába az 1997-es születésű Bíró Péter tartozik, míg az 1999-es születésű Bencze Donát a Debreceni Egyetem vegyészmérnök-hallgatója, aki a futballtól sem szakadt el, hiszen az NB III-ban szereplő DEAC csapatában szerepel. Folyamatos kommunikáció zajlik az akadémia, az edző és a szülő között. Ebben a háromszögben a gyerek áll a középpontban, nekünk az ő érdekeit kell szem előtt tartanunk. Amennyiben bátorításra vagy éppen segítségre van szüksége, minden esetben a rendelkezésére állunk. A srácoknak be kell látniuk, hogy mi nem ellenük vagyunk, nem akarunk rosszat nekik” – számolt be a Debreceni Sportéletnek Gyarmati Zoltán.
A Debreceni Labdarúgó Akadémia három cívisvárosi oktatási intézménnyel (a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma, a Szent József Általános Iskola, Gimnázium Szakgimnázium és Kollégium, valamint a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium) alakított ki partneri viszonyt. Emellett Hajdú-Bihar megye további tanintézeteivel is kapcsolatban van az akadémia.
„Egyéb akadémiákkal ellentétben mi igyekszünk több választási lehetőséget kínálni a gyerekeknek. Ezek az iskolák tolerálják a labdarúgók hiányzásait. Nem szabad elfelejteni, hogy az edzőtáborok, mérkőzések és az utazások miatt gyakran nem tudnak iskolába menni. Sőt, egyes helyeken azt is engedélyezik, hogy a fiúk kedden és csütörtökön délelőtt egyéni képzésen vegyenek részt Pallagon” – nyilatkozta Gyarmati Zoltán.
Az eredményes munka ellenére sem unatkoznak az akadémián, komoly terveken törik a fejüket.
„Szociális szempontból eddig nem vizsgáltuk a játékosokat, ezen változtatni akarunk. Januárban új adatbázist készítünk, amelyben a fiatalok családi hátterét jobban feltérképezzük. Az akadémiáról kikerülő egykori labdarúgóink életútját is szeretnénk nyomon követni. Kedden minden korosztályban díjazzuk a jó tanuló, jó sportoló tehetségeket. Ilyenre még nem volt példa a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Örömmel árulhatom el, hogy 4,7-es átlag alatt senki nem kaphatja meg az elismerést. Őket tudjuk a többiek elé példaként állítani, hogy valóban össze lehet egyeztetni a sportot és a tanulást” – zárta mondandóját Gyarmati Zoltán.
B.Á.




