DLA U16: Idegenben is begyűjtötték a pontokat

Korosztályos együttesünk a 17. forduló szerdai játéknapján az MTK otthonában lépett pályára.

0

u16-1-300x200 DLA U16: Idegenben is begyűjtötték a pontokat

Míg Szűcs János együttese idei harmadik mérkőzésére készült, kettőt a két élen álló csapat ellen játszottak a fiúk, addig a fővárosiak most kezdték a tavaszi szezont.

Hatalmas debreceni helyzettel indult a találkozó, a DLA támadója egy az egyben vezette a kapusra a labdát, de nem sikerült gólra váltani a lehetőséget. A folytatásban kiegyenlített mérkőzést láthattak, akik kilátogattak az Ikarus pályára. Akadémistáink ismét szervezetten és fegyelmezetten futballoztak, helyzeteket dolgoztak ki, koncentráltan védekeztek, minden hazai próbálkozást csírájában elfojtottak. A 34. percben Pinczés Krisztián vezetéshez juttatta a piros-fehér gárdát, az előny meg is őrizték a játékrész végéig. A játék képe annyiban változott szünet után, hogy a félidő derekától valamivel többet birtokolta a labdát az MTK, de a debreceni kapura nem jelentettek veszélyt. A 92. percben Székelyhidi Sándor bebiztosította akadémistáink győzelmét egy gyönyörű góllal.

Szép volt srácok!

MTK – DVSC-DLA: 0:2 (0:1)

DVSC-DLA: Lisztes, Lénárt, Kokovai (Fábián 63’), Székelyhidi, Tóth B., Karmacsi, Vadász (Harcsa 82’), Lázók (Szilágyi 86’), Nagy R., Kovács, Hegedűs

Edző: Szűcs János

Gólszerzők: Pinczés 34’, Székelyhidi 93’

Szűcs János: A mérkőzés előtt felhívtam a fiúk figyelmét, ne abból induljanak ki, hol áll a táblázaton az MTK, nehogy lebecsüljék őket. Véleményem szerint, sokkal jobbak annál, hogy az utolsó helyen álljanak, jó csapat, ez be is bizonyosodott a meccsen. Teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés, a második félidő közepétől már inkább ellenfelünk uralta a játékot. Azt éreztem, hogy kissé elfáradtunk, ami természetes, hiszen már két nagyon nehéz találkozón vagyunk túl, míg az MTK-nak ez volt idei első mérkőzése, frissebbek is voltak. Ennek ellenére igazán komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni, inkább előttünk adódtak gólszerzési lehetőségek. Most nem voltunk annyira élesek, de a jó csapat erénye, hogy kicsit gyengébb játékkal is tud nyerni. A fegyelem, az akarat most is jellemző volt a társaságra, helyzeteinkből kettőt értékesítettünk. Gratulálok a játékosoknak!