Fotó: Kovács Péter/DLA
A fehérvári győzelem után duplázásra készültek Szalánczi Tamás tanítványai, az Illés Akadémia ellen is szerették volna bezsebelni a három pontot. Több meghatározó játékos viszont nem tudott a csapat rendelkezésére állni, Lipcsi betegség, Farkas sérülés miatt hiányzott a keretből, ráadásul a bemelegítésnél Baranyai meghúzódott.
Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, mindkét oldalon adódtak helyzetek, de csak a vendégek tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel, egy védekezési hiba után megszerezték a vezetést a 31. percben. Szalánczi Tamás reagálva a hátrányra, más játékrendszerben küldte pályára csapatát a második félidőben. Támadóbbá vált akadémistáink játéka, érvényesíteni tudták akaratukat. Közel voltak az egyenlítéshez, miután egy tizenhatoson belüli szabálytalanságért büntetőt ítélt a debreceni gárda javára a játékvezető. A labda mögé Kenderesi állt, azonban nem tudta értékesíteni a tizenegyest. Nagy erőket mozgósított a piros-fehér alakulat, hogy fordítani tudjon, erre meg is voltak a lehetőségeik, de a befejezéseknél sorra rossz döntéseket hoztak. A vendégek kizárólag a védekezésre koncentráltak, próbálták őrizni előnyüket. Tördelték, lassították a játékot, minden lehetőséget kihasználtak, hogy húzzák az időt. Ahogy közeledett a találkozó vége, a DLA edzője minden mindegy alapon átállt a háromvédős felállásra, egy újabb támadóval erősítve meg az első alakzatot. A védelem viszont fellazult, ezt pedig kihasználták a zöld-fehérek és megduplázták előnyüket a 88. percben, majd a hosszabbításban beállították a 3:0-s végeredményt.
A mérkőzés összképét tekintve, főleg második félidei teljesítményével akadémistáink legalább az egy pontra rászolgáltak volna, de nem sikerült gólra váltaniuk helyzeteiket.
DVSC-DLA – Illés Akadémia: 0:3 (0:1)
DVSC-DLA: Szabó S., Mező, Sápi, Sustyák (Perevuznik 81’), Jánovszki (Csáki 81’), Kozma, Zahuczky, Simon (Girdán 46’), Kenderesi, Kovács G., Balla
Vezetőedző: Szalánczi Tamás
Szalánczi Tamás: Véleményem szerint a végeredmény nem tükrözi hűen a játék képét, ha valaki azt látja, 3:0-ra nyert az Illés, azt hihetné, sima meccs volt, de ez nem fedi a valóságot. Az első 45 percben kiegyenlített játék folyt a pályán, de egy buta egyéni hiba után ellenfelünk megszerezte a vezetést. A második félidőben játékrendszert váltottunk, ennek meg is lett az eredménye, fölénybe kerültünk, mi domináltunk. Sanszunk volt az egyenlítésre, miután a játékvezető büntetőt ítélt a javunkra, sajnos kimaradt a tizenegyes. Ez kissé megfogta a társaságot, ennek ellenére uraltuk a mérkőzést, nyomás alatt tartottuk ellenfelünket, az Illés gyakorlatilag csak védekezett, illetve tördelte a játékot. A mérkőzés hajrájában ismét szerkezetet váltottunk, még támadóbb felállásban futballoztunk. Meg is volt a lehetőségünk az egyenlítésre, viszont azt, hogy fellazult a védelmünk, kihasználta ellenfelünk, majd egy szabadrúgás után harmadik találatát is megszerezte. Sajnálom a fiúkat, jól játszottak, talán a kihagyott büntető volt a fordulópont, ha sikerül értékesíteni, egész másképp alakulhatott volna a mérkőzés. A háromgólos vereség ellenére azt mondom, a döntetlen reálisabb eredmény lett volna, sajnos a kínálkozó lehetőségekkel nem tudtunk élni, ez pedig megbosszulta magát. Helyzetkihasználásban javulnunk kell, illetve az egyéni hibákat ki kell küszöbölnünk, akkor a jó játék eredményességgel fog párosulni.
KZT




