DLA U19: Vereség a szezonnyitón

Megkezdte szereplését korosztályos csapatunk a 2019-2020-as bajnokságban.

0

62-300x212 DLA U19: Vereség a szezonnyitón

A bajnoki nyitányon a mezőny legerősebb gárdája, a bajnokaspiráns ellen lépett pályára Fikker Ferenc csapata. A Honvéd volt a találkozó esélyese, a 90 perc alatt be is igazolódott a papírforma. Az első félidőben irányították a játékot a vendégek, fölényük a 18. percben góllá érett. Ez a játékrész egyértelműen a kispesti gárdáé volt. Fordulás után valamivel kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, már debreceni helyzeteket is fel lehetett jegyezni, gólokat viszont ismét a vendégek szereztek. A mérkőzés összképe alapján sajnos megérdemelte a győzelmet a kispesti gárda. Semmi gond, a következő fordulóban a Puskás ellen lehet javítani.

DVSC-DLA – Budapest Honvéd-MFA: 0:3 (0:1)

DVSC-DLA: Kosztyu, Kovács R., Juhász, Mező (Tomola 46’), Kovács G. (Gyönyörű 70’), Bényei, Talpalló, (Girdán 77’), Szőlősi (Baráth 58’), Bökönyi, Gellén, Fűzfői

Edző: Fikker Ferenc