Döntetlen az UTE ellen

Akadémiánk U15-ös csapata az Újpest korosztályos csapatát fogadta a hétközi fordulóban.

0

u15-4-300x188 Döntetlen az UTE ellen

Egy küzdelmes, kiegyenlített mérkőzést játszott egymással a két csapat, egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. Támadó felfogásban játszott Szűcs János együttese, kialakíthattak volna helyzeteket, de a végjátékba hibák csúsztak, sok volt a pontatlanság. Akadozott csapatunk játéka, nem csak támadásban, időnként a védelemben is előfordultak hibák. Mentek előre a fiúk becsülettel, de nem volt meg az átütőerő a támadásaikban, gólt sem sikerült szerezniük, szerencsére a vendégek se találtak be, így megosztoztak a pontokon a csapatok.

DVSC-DLA – UTE: 0:0)

DVSC-DLA: Lisztes, Bajusz (Harcsa 61’), Tóth B., Székelyhidi, Krajcsovics, Karmacsi, Lázók (Vajda 54’), Nagy R., Lénárt, Virág, Sipos

Edző: Szűcs János

Szűcs János: Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, többször eljutottunk ellenfelünk kapujáig, sajnos, ami már jellemző ránk, az utolsó passzok pontatlanok voltak, bár sikerült betalálnunk, de les miatt érvénytelenítette a gólt a játékvezető. Védekezésben sem azt nyújtottuk amit tudunk, a középpályán kevés párharcot nyertünk. A második félidőben feljebb léptünk, de helyzetet nem nagyon tudtunk kialakítani, az Újpestnek viszont volt két-három olyan lehetősége, amiből gólt szerezhettek volna. Nem játszottunk jól, nem voltunk elég szervezettek, tompán futballoztunk, az egyéni teljesítmények is elmaradtak a várttól, örülnünk kell az egy pontnak.