Egy gólos előnnyel zárta az első játékrészt a csapat, majd a második félidőben 9 perc alatt végleg eldöntötték a mérkőzést és nagyarányú, négygólos győzelemmel zárták a mérkőzést.
DVSC-DLA – HTE Olasz Focisuli: 4:0 (1:0)
DVSC-DLA: Tomosi, Török, Varga, Sain, Schneider, Vida, Kovács, Szokodi, Pirka
Cserék: Bíró, Deczki, Tóth B, Hornyák, Nagy Gy.
Edző: Száraz Ádám
Gólszerzők: Hornyák 26’, 58’, Sain 49’, Török 52’



Száraz Ádám:
Végig uraltuk a mérkőzést, jól játszottunk, türelmesek voltunk, az ellenfélnek igazából helyzetei sem voltak. A második félidő elején egy kicsit ránk jöttek, de tudtunk gólt szerezni, ez megfogta őket, majd még két találattal eldöntöttük a mérkőzést. A helyzetkihasználásunk jó volt, amiket kértem, gyakoroltunk, a gyerekek betartották, megvalósították. Gratulálok a csapatnak, elégedett vagyok a teljesítménnyel.




