DSC-SI: Hazai pályán bizonyíthatnak a korosztályos csapatok

A legnagyobbak és az U15-ösök a Sényőt fogadják, az U16-os csapat a listavezető Szegedet látja vendégül, az U13-asok pedig a Cigánddal küzdenek meg.

0

Sportiskolalabda-1-300x166 DSC-SI: Hazai pályán bizonyíthatnak a korosztályos csapatok

Regionális U19 Észak-Kelet, 3. forduló

Jankovics Sándor tanítványai számára hazai pályán ér véget az őszi szezon, a Sényő elleni bajnokit szombaton pótolják. Mivel a szabolcsiaknál szeptemberben több játékos is megbetegedett, így kérték a mérkőzés elhalasztását, amit a Sportiskola a „fair play” szellemében azonnal elfogadott. Ezúttal tehát a legerősebb keretükkel feszülhetnek egymásnak a csapatok, a debreceniek természetesen egy győzelemmel szeretnék zárni az évet.

A DSI U19-es együttese 2 győzelemmel, 1 döntetlennel, valamint 6 vereséggel a tabella 8. helyét foglalja el, a sényőiek pedig két hellyel előrébb tanyáznak. A debreceniek a múlt héten Karcagon 3–2-es arányú, fájó vereséget szenvedtek, míg a szabolcsi gárda 7–1-re nyert a FILO ellen. Egy szoros és izgalmas csatára számíthatunk, a három pont sorsáról bizonyára csak nüansznyi különbségek fognak dönteni.

DSC-SI – Sényő-Carnifex FC

11.13. 12:00       Debreceni Sportcentrum Stadion

Regionális U16 Kiemelt Kelet, 11. forduló

A DSI U16-os csapatára a folytatásban a lehető legnehezebb feladat vár, ugyanis a listavezető szegedieket fogadják. A 3 pontos debreceniek továbbra is az utolsó helyen állnak, nagy csoda lenne, ha a rossz sorozat éppen most szakadna meg.

A Szabó Imre vezette sportiskolások az előző fordulóban egy hiányos csapattal 7–1-re kaptak ki a harmadik helyen álló REAC-tól, a csongrádi gárda pedig 7–0-val gázolt át a Hódmezővásárhelyen. A hajdúsági ifjak ezúttal a tisztes helytállásban bíznak, ennek elérésében a kilátogató családtagok hangos szurkolással segíthetnek nekik.

DSC-SI – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

11.13. 15:00       Debreceni Sportcentrum Stadion

Regionális U15 Alap Észak-Kelet, 11. forduló

Kerek Balázs együttese az elmúlt fordulóban Nyíregyházán, a FILO otthonában egy váratlan, 1–0-s vereséget szenvedett, de továbbra is a tabella második helyén maradt. A debreceniek a botlást a Sényő ellen javíthatják, a tét pedig a hazai veretlenség megtartása lesz.

A sényői gárda az elmúlt játéknapon a Kazincbarcikát a vártnál magabiztosabban, 5–1-re győzte le, ezzel pedig az 5. helyre lépett fel a tabellán. A sportiskolásoknak van miért visszavágni, ugyanis a két csapat szeptemberi mérkőzésén a Sényő 4–2-re diadalmaskodott. A hajdúságiakra tehát nem vár könnyű találkozó, de amennyiben a helyzetekkel jól tudnak élni és a védelem is jól zár, könnyen visszatérhetnek a győztes útra.

DSC-SI – Sényő-Carnifex FC

11.13. 10:00       Debreceni Sportcentrum Stadion

Regionális U13 Észak-Kelet, 10. forduló

A legkisebbek vasárnap hazai pályán a Cigánd ellen bizonyíthatnak. Bihari Csanád tanítványai a Nyíradony és a Berettyóújfalu elleni győztes meccs után múlt héten Mátészalkán nem jártak sikerrel.

A szabolcsiak jól kezdték a bajnokságot, hisz a Nyírbátor és a Csenger felett magabiztos győzelmet arattak, ám azóta nagy hullámvölgybe kerültek, amelyből hat meccs óta nem tudnak kilábalni. Legutóbb ők is a Mátészalkával néztek farkasszemet, amely csapat ellen 4–1-es vereséget szenvedtek. A rossz szériát természetesen mielőbb meg szeretnék szakítani, ám ebbe a debreceni gyermekeknek is lesz beleszólásuk.

DSC-SI – Cigánd SE

11.14. 11:00       Debreceni Sportcentrum Stadion

T.H.