DSC-SI: Konyári túra vár a felnőttekre

Az előttünk álló hétvégén a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola nagy csapatai lépnek pályára, míg az U15-ösök és U14-esek hosszú menetelés után végre egy kis pihenőhöz jutnak.

0

180917275_287090673085588_4199207201039646590_n-300x177 DSC-SI: Konyári túra vár a felnőttekre

Megye II

Megkezdi a rájátszás második felét a Sportcentrum felnőtt csapata. Selyem Nándor együttese öt fordulót követően három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll. Ennek a tíz pontnak, plusz a bajnoki „alapszakaszból” hozott eredményeknek köszönhetően a felsőági tabella második helyéről vághatnak neki a hétvégi konyári túrának Sallai Csabáék. Áprilisban a Konyár ellen kezdte meg playoff szereplését a DSC-SI, akkor Sallai duplájával, valamint Buglyó Attila találatával 3-1-re győztek a debreceniek. A Hajdú-Bihar megyei II. osztályból az első két helyen végző csapat jut fel. Ha most, féltávnál a táblázatra tekintünk, azt látjuk, hogy három gárda is – Egyek, DSC-SI, Nagyrábé – egyaránt 27 ponttal rendelkezik. Öt meccs van tehát hátra a szezonból, minden mérkőzés óriási téttel bír.

A szombat délutáni találkozó kapcsán a csapat védőjét, Dobi Zoltánt kérdeztük.

Idegenben mindig nehéz egy csapatnak nyerni, hiába tartják esélyesebbnek. Ezért sem szabad lebecsülni a hazaiakat, az első mérkőzés eredményétől függetlenül. Harcias mérkőzésre számítok, ahol ha fejben összeszedettebbek leszünk és kellően koncentrálunk, akkor be tudjuk gyűjteni a három pontot, ami létfontosságú a feljutás szempontjából.

Megyei II. osztály – felső ág 6. forduló

Konyári SE – DSC-SI

05.15. 16:30           Konyári Sportpálya

U19

Jankovics Sándor legénysége a Cigándot fogadja hazai pályán szombat délben a Nagyerdőn. Míg a debreceni fiatalok a tabella első harmadában tanyáznak, addig a Cigánd csupán a tizenegyedik helyet foglalja el. Novemberben 7-1-es sikert arattak a sportiskolások a borsodiak otthonában, akkor egy félidő alatt rúgtak hatot Spitzmüller Levetéék. Múlthéten váratlan vereségbe futott bele a DSI, a városi rivális DASE győzte le 1-0-ra, ráadásul nem csak az eredmény, de a korábban mutatott jó játék is elmaradt a regionális bajnokság ötödik helyezettjétől.

MLSZ Regionális U19 Észak-Kelet 24. forduló

 DSC-SI – Cigánd SE

05.15. 12:00           Oláh Gábor utcai Stadion

U17

A fiatalabbak is a Cigánd ellen lépnek pályára itthon, ám ebben a korosztályban valamennyivel talán a vendégek az esélyesebbek, legalábbis ha megnézzük a tabella állását. A cigándiak 37 megszerzett ponttal a hatodikok, a Sportiskola pedig 29 egységgel a kilencedik. Novemberben szoros mérkőzést játszottak a felek, csupán egyetlen gól esett azon a találkozón, melyet végül a borsodiak nyertek. Mindkét csapat háromszor nyert a legutóbbi öt mérkőzéséből, így minden bizonnyal most is kiélezett összecsapás vár Rákos Csaba tanítványaira.

MLSZ Regionális U17 Észak-Kelet 24. forduló

 DSC-SI – Cigánd SE

05.15. 10:00           Oláh Gábor utcai Stadion

U.Á.