
Fotó: DSC-SI
A DSI feljutása a „megye egybe” már szinte biztos, ám a bajnoki cím sorsa még korántsem dőlt el. A debreceniek 37, a második Egyek 35 és a Nagyrábé is 35 ponttal áll jelenleg a tabellán. Az egyekiek a rangsorban utolsó Konyárral játszanak, így nagy valószínűséggel megszerzik a három pontot, az Egyek jobb gólkülönbsége miatt pedig mindenképp győznie kell idegenben a cívisvárosiaknak az első hely megtartásához. A Nagyrábé csapata még veretlen a megyei másodosztály idei bajnoki szezonjában. A két csapat májusi, debreceni összecsapása 1-1-es döntetlent hozott.
A hétvégi mérkőzés előtt a DSC-SI középpályása, Osváth Csaba nyilatkozott:
„Ha jól informálódtunk a megyei első osztályba való feljutásról, akkor kettő helyett végül három csapat jut fel. Ennek a hármasnak az Egyeken és a Nagyrabén kívül mi is tagjai vagyunk, így megragadva az alkalmat szeretnék gratulálni nekik. Már csak a bajnoki címért folyik presztízs küzdelem. Egyik volt csapatom ellen vívhatjuk meg az utolsó meccset, amin eldől az első hely sorsa. Nagyrábéi kitérőm során sok jó embert ismertem meg, akik közül néhánnyal mai napig tartom a kapcsolatot és baráti viszonyt ápolunk egymással. Ugyanakkor nem bántam meg, hogy a Debreceni Sportiskola csapatához igazoltam, ahol fiatal, győzelemre éhes játékosok, egy nagyszerű, szakmailag képzett, mindig győzelemre hajtó edző és mindemellett nagyon jó, családias hangulat van. Boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a sikernek. Már csak az i-re kell feltenni a pontot azzal, hogy megverjük az eddig veretlen Nagyrábét a saját pályáján. Hajrá DSI!”
Megyei II. o. Felső ág 10. forduló
Nagyrábé Petőfi SK – DSC-SI
06. 12. 17:00 Nagyrábé Sportpálya
U.Á.




