DSC-SI U15: Tartalékosan is ötös teljesítmény

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola utánpótlás labdarúgói a Sényő ellen léptek pályára, és nyújtottak kimagasló teljesítményt.

0

foci2-300x198 DSC-SI U15: Tartalékosan is ötös teljesítmény

A DSI csapata megtépázva érkezett Nyírpazonyba, ahol remek állapotú füves pályán játszhattak a csapatok szombat délben. Szabó Jánosnak több játékosa is sérüléssel bajlódik, vagy éppen a középiskolai szóbeli felvételi miatt hiányzott.

A nagy szél nem könnyítette meg a csapatok dolgát, az első félidőben a debreceni együttes játszott széllel szemben, talán ennek is köszönhetően a Sényő szerezte meg a vezetést. Még a félidő előtt sikerült kiegyenlítenie a Sportiskolának, így 1-1-es állással mehettek szünetre a felek. A fordulást követően már a debrecenieknek kedvezett a szél, az időjárás mellett pedig tetszetős, kombinatív játékkal végül 5-2-re múlták felül a haziakat. A mérkőzésen 3 gólt szerzett az U14-es csapatból feljátszó Máté Bence, aki miután csereként beállt, 9 perc alatt érte el a mesterhármast.

Sényő-Carnifex FC – DSC-SI 2-5 (1-1)

DSC-SI: Jóga, Vietorisz, Bots, Havasi, Varga, Kerezsi (Máté 62’), Czakó, Keczán, Bácsi, Házi, Lázár

Edző: Szabó János

Gólszerzők: Kerezsi 24’, Máté 65’, 69’, 74’, Varga 80’

Szabó János: Nem vártuk jó előjelekkel a mérkőzést. Rengeteg hiányzónk volt, 12 játékossal utaztunk el, ebből többen is az alsóbb korosztályokból csatlakoztak a csapathoz. Ugyanakkor a fiúk olyan játékot mutattak, mint talán még soha. Nagyon jól kombináltunk a középpályán, a góljainkat többnyire mégis pontrúgások után szereztük. Nagyon jó hozzáállást tanúsítottak a fiúk, egymást segítve, igazi csapatként játszottunk, és egy értékes győzelmet arattunk.

U.Á.