DSC-SI U16: Az eredmény nem tükrözi a játék képét

A Sportiskola játékosai hiába vezethettek több ziccert, nem tudták kihasználni azokat, így a Szolnok átgázolt a debrecenieken.

0

Sportiskolalabda-1-696x385-300x166 DSC-SI U16: Az eredmény nem tükrözi a játék képét

Három hete nagy volt az öröm a DSI U16-osai háza táján, hiszen idegenben 3–1-re legyőzték a Hódmezővásárhelyt, és az azt követő fordulóban a FILO ellen is közel álltak a pontszerzéshez (2–3), ezúttal pedig a hasonló játékerőt képviselő Szolnokhoz látogattak. Az utolsó helyen álló sportiskolások egy győzelemmel pontszámban akár be is érhették volna a Törökszentmiklóst, ezáltal egy kőkemény csatára számíthattunk, amely aztán a gólok tekintetében a vártnál simábban alakult.

A debreceni alakulat kimondottan jól kezdett, de az első negyedórában kialakított helyzeteit nem tudta gólra váltani. Ez meg is bosszulta magát, ugyanis tíz percnyi rövidzárlat következében a szolnokiak négy találatot is jegyeztek. A sárga-kékek próbáltak felállni, és újabb támadásokat vezetni, melynek a 43. percben meg is lett a gyümölcse, hisz Varga Róbert egy remek fejessel szépített. A félidőben a házigazdák javára 4–1 volt az állás, de az első játékrész kép alapján a mérkőzés még nem dőlt el.

A fordulást követően hiába nyomott a DSI, egy kontratámadásból ismét a Szolnok volt eredményes. Szabó Imre alakulatának szombaton szinte nem akart összejönni semmi, míg a Tisza-parti gárda kíméletlenül kihasznált egy-egy hibát. A hajrában is a hazaiak bizonyultak sikeresebbnek, hiszen még további két gólt szerezvén beállították a 8–1-es végeredményt.

Regionális U16 Kiemelt Kelet, 22. forduló

Szolnoki MÁV Utánpótlás FC – DSC-SI 8–1 (4–1)

DSC-SI: Bartók – Szőllős, Juhász K. (Czakó 65’), Botos (Sztojka 54’), Havasi (Kozma 54’), Varga R., Kapczy, Kerezsi (Trefán 62’), Győri, Szopka, Vietorisz B.

Edző: Szabó Imre

Gólszerző: Varga R. 43’

Szabó Imre: Az eredmény csalóka, hiszen ha kihasználjuk a lehetőségeinket, a meccs teljesen máshogy is alakulhatott volna. A hibáinkat az ellenfél azonban könyörtelenül kihasználta, és a végére kivégzet bennünket. Kis határozottságot, agresszivitást hiányoltam a játékosaimtól. A Szolnok semmivel sem jobb csapat a miénknél, de amíg nem tudjuk a helyzeteket berúgni, addig nem tudunk a tabellán feljebb lépni. Ennek ellenére örülök, hogy látszik a fejlődés a csapaton, remélem, hogy jövő héten megnehezítjük a REAC dolgát.

T.H.