
Regionális U16 Kiemelt Kelet 26. forduló
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U16-os labdarúgói számára hatalmas fejlődési lehetőséget jelentett, hogy idén egy kiemelt országos bajnokságban mérettethették meg magukat. Még nem tudni, hogy a következő szezonban mely pontvadászatban vesznek részt, de minden bizonnyal egy korosztállyal feljebb is fel tudják majd használni a bő félév alatt szerzett tapasztalataikat.
Szabó Imre együttese ugyan már biztosan az utolsó helyen zár, a záró fordulóban a Vác ellen a fiúk megmutathatják, hogy a jövőben még számolni kell velük. A Pest megyei gárdával nem lesz könnyű dolguk, hiszen a piros-kékek egy győzelemmel még a bronzérmet is megszerezhetik, amennyiben a REAC nem szerez pontot a FILO ellen. December elején a váci ifjak négygólos győzelmet arattak a hajdúságiak otthonában, és bár most is esélyesebbnek számítanak, a sportiskolások már bizonyították, hogy képesek meglepetést okozni.
Vác VLSE – DSC-SI
05.28. (szombat) 13:30 Vác Városi Stadion tartalékpálya
Regionális U15 Alap Észak-Kelet 27. forduló
Az U15-ösök hiába telelhettek nagy előnnyel a második pozícióban, a FILO teljesítménye a tavaszra feljavult, és megelőzték a tabellán a Sportiskolát. Kerek Balázs tanítványai előtt múlt héten ugyan ott volt a lehetőség, hogy kétpontos előnyüket megtartsák a szabolcsiakkal szemben, ám a bajnok Karcaggal nem bírtak, így a debreceni srácok most rendesen bosszankodhatnak.
Az utolsó játéknapon Puskás Akadémia (10.) – DSI (3.), valamint FILO SE (2.) – KBSC (4.) mérkőzéseket rendeznek, melyeken az ezüst- és bronzérem sorsa dől el. A képlet egyszerű: amennyiben a nyíregyháziak nem hibáznak, a másik találkozó kimenetelétől függetlenül biztosan a dobogó második fokán végeznek. Ha mindkét összecsapás döntetlennel zárulna, akkor a bajnoki végeredmény szintén hasonlóan zárulna, tehát a hajdúsági csapatnak a sereghajtó Nagyecsed ellen mindenképp be kell húznia a három pontot. A cívisvárosi srácok idén előbb 3–1-ra, majd 7–1-re verték a Puskást, és valószínűleg ezúttal is jól teljesítenek majd, viszont emellett szorítanunk kell a Kazincbarcikának is, hogy szerezzenek minimum egy pontot a FILO otthonában.
Puskás Akadémia PNP – DSC-SI
05.29. 12:00 Nagyecsed Sportpálya
Regionális U14 Észak-Kelet 30. forduló
A DSI U14-eseinek kétségkívül nem volt egyszerű idénye, hiszen olykor óriási hullámvölgybe kerültek, emellett pedig a sérülésekből sem volt hiány, de szép győzelmeket is arattak, és már biztosan a középmezőnyben, a 9. helyen zártak.
Takács András alakulata zárásként a hetedik Oros otthonába látogat. A felek első meccsén a hajdúságiak Veres Alexander góljával egygólos győzelmet arattak, és hasonlóan szoros összecsapásra lehet ezúttal is számítani. Természetesen egy győzelemmel mindenki jobb szájízzel vonulna a vakációra, éppen ezért óriási lesz a küzdelem a pályán, a végkimenetelt pedig nehéz lenne megjósolni. Bármi is legyen a vége, a debreceni srácokat a szülők büszkén fogják hazavárni, mert amellett, hogy az iskolában is teljesítettek, hétről-hétre a pályán is nagyot küzdöttek, amely megsüvegelendő.
GFSE Oros – DSC-SI
05.28. 11:00 Nyíregyháza-Oros Sportpálya
T.H.




