
Krascsenics Csilla tanítványai bravúrgyőzelemmel kezdték az idei szezont, a kiemelt csoport 1. fordulójában a bajnoki címre pályázó MTK ellenében tartották itthon a három pontot. A mérkőzés után a csapat edzője úgy nyilatkozott: „Úgy gondolom, ez a csapat még sok meglepetést fog szerezni az idei bajnokságban”.
A következő megmérettetésre az ország másik felébe kell utazniuk a lányoknak, hiszen a 2. fordulóban a Haladás otthonában lépnek pályára. A szombathelyi hölgyek rosszul kezdték az idei bajnokságot, előző héten a Fehérvártól szenvedtek 3:1-es vereséget.
A házigazdák szeretnék megszerezni első pontjaikat, de ha lányaink ismét mint csapat tudnak erősek lenni, ponttal, pontokkal térhetnek haza a vasi fővárosból.
Leány U19 kiemelt csoport
Haladás – DLA-DVSC
08.21. 10:00 Városligeti Pálya




