Az első találkozón a biztos vezetés tudatában a hajdúságiak edzője több fiatal röplabdásának is játéklehetőséget adott, így most debütált a felnőtt NBII-ben Buglyó Viktória, Veress Petra, Sári Dóra Edina és Szilágyi Panna is. Az első szettben még sok hibával játszottak a vendégek, de a másodikban és a harmadikban már a kezdett összeszokni a csapat, ami az eredményen is meglátszott.
Salgótarjáni BTC – DSZC-Eötvös DSE 0:3 (-19, -7, -12)
DSZC-Eötvös DSE: Kovács Anett, Berza Fanni, Kozma Kitti, Gyöngyösi Réka, Farkas Vivien, Dóka Vivien
Cserék: Végh Kitti Nikolett (liberó), Buglyó Viktória (liberó), Karczub Gréta, Veress Petra, Sári Dóra Edina, Szilágyi Panna
Edző: Szombathy András
A második találkozón a fiatal jászberényi csapat sokáig méltó ellenfele volt a DSZC-Eötvös DSE-nek, sőt a nyitó játszmában már 24:22-nél két szettlabdájuk is volt. A hajdúságiaknak azonban helyén volt a szívük és az eszük, hiba nélkül hozták le a következő négy labdamenetet és ezzel megszerezték a vezetést. A második játékrészben már szemnek is tetszetősen játszott a DSZC-Eötvös DSE és nagy különbséggel győzött. A záró játékrészben ugyan ismét volt némi bizonytalanság, de a debreceni győzelem már nem forgott veszélyben.
DSZC-Eötvös DSE – Jászberény Volleyball Team 3:0 (24, 14, 16)
DSZC-Eötvös DSE: Kovács Anett, Berza Fanni, Kozma Kitti, Gyöngyösi Réka, Karczub Gréta, Dóka Vivien
Cserék: Végh Kitti Nikolett (liberó), Buglyó Viktória (liberó), Farkas Vivien Veress Petra
Edző: Szombathy András



