DVSC: A cél adott

Egy hete, bár még nem végleges kerettel, kezdte meg a felkészülést a Lokomotív a következő szezonra. Kondás Elemér együttesére nem vár könnyű feladat, de ahogy a Debrecen mestere fogalmazott egy korábbi nyilatkozatában: „A célunk egyébként se lehet más, mint minél hamarabb visszakerülni a legmagasabb osztályba”.

0

DSC_0077-Medium-300x200 DVSC: A cél adottFotó: Halmai Balázs/DVSC

Gyökeres változások álltak be a DVSC életében, miután lezárult az OTP Bank Liga 2019-2020-as sorozata. 27 évnyi első osztályú tagság után a Loki kiesett az NB-I-ből, a következő szezont a második vonalban kezdi meg a piros-fehér gárda. A klub legsikeresebb időszakának többségi tulajdonosa, Szima Gábor, átadta a stafétabotot, a DVSC Futballszervező Zrt. részvényeit a város vásárolta meg, ezzel megújult a Lokomotív vezetése. Változás még a klubon belül, hogy a külföldi játékosok távoztak, de Kosickyvel és Adenijivel nem bontottak szerződést, úgy tudjuk, mindketten kölcsönben, élvonalbeli együtteseknél folytatják pályafutásukat. Baloldali védőnk, Barna Szabolcs a fővárosba költözött, az NB-I újonc csapatához, az MTK-hoz igazolt.

Érkezőkről egyelőre nem számolhatunk be, de a klub új vezetése gőzerővel dolgozik azon, hogy megerősítse a csapatot, több játékossal is tárgyalnak. A hazai médiában repkednek a nevek, melyek között „nagyágyúk” is szerepelnek (Korhut és Dzsudzsák), de több ex debreceni játékost is említenek. A Debreceni Sportélet hasábjain nem szoktunk találgatásokba bocsátkozni, most sem tesszük, egy dolog biztos, a Zrt. hétfői közgyűlésén elnököt választanak, melyre Szabó Pétert fogják jelölni. Arra a kérdésre, kik lesznek az érkezők, nagy valószínűséggel hamarosan választ kapunk, úgy tudjuk, kedden, sajtótájékoztató keretében jelentik be az új játékosokat.

A felkészülés, igaz, még csonka kerettel, de zajlik, a DVSC labdarúgói egy hete megkezdték az edzéseket. A szakmai munkát továbbra is Kondás Elemér irányítja, a stáb összetételében sem történt változás. Míg ki nem alakul a végleges keret, konkrét célt nem lehet megfogalmazni, de kimondatlanul is az az elvárás a csapattól, hogy egy év szünet után visszakerüljön a legmagasabb osztályba.

A feljutás nem lesz könnyű, hiszen olyan csapatok vannak az NB-II mezőnyében, melyek komoly futballmúlttal rendelkeznek, magyar bajnoki címmel büszkélkedhetnek. Ezen kluboknak egyébként, Vasas, Győr, Szombathely, Békéscsaba, Nyíregyháza az élvonalban lenne a helyük. Nehéz év vár tehát a DVSC-re, de meg kell birkózni a feladattal, a játékosoknak el kell viselniük a rájuk nehezedő terhet. Arra lehet készülni, hogy minden csapat a 2000-es évek legsikeresebb együttesét, a hétszeres bajnok Vasutast akarja majd legyőzni.

Ahhoz, hogy egy év múlva feljutást ünnepelhessünk, olyan labdarúgók kellenek, akik oroszlánként küzdenek a pályán, meccsről-meccsre mindent meg fognak tenni a sikerért. A múlton már nem szabad rágódni, fel kell emelni a fejeket, előre nézni, a játékosoknak hétről-hétre bizonyítaniuk kell, hogy méltóak a DVSC címeres mezére, a szurkolók megbecsülésére, meg tudnak felelni az elvárásoknak, képesek előremozdítani a debreceni labdarúgást.