Döntetlennel kezdte a szezont Szűcs János együttese, mely gárda a Hajdúszoboszló otthonában lépett pályára a bajnoki nyitányon. A találkozón egyik csapat sem tudta bevenni a kaput, így a felek megosztoztak a pontokon. Kupaforduló miatt hétvégén nem rendeztek fordulót, így a második játéknapra szerda délután került sor, mikor is a Kazincbarcika látogatott Debrecenbe. Eredetileg a Nagyerdei Stadionban került volna sor a mérkőzésre, viszont a nyáron leterített új gyepszőnyeggel problémák adódtak, ezért a DEAC pálya adott otthont a párharcnak.
A Kazincbarcika kezdett agresszívebben, az első percekben próbáltak nyomást gyakorolni a hazaiakra, de a debreceni kapu nem került veszélybe. A folytatásban is a borsodiak domináltak, a 9. percben kis híján meg is szerezték a vezetést, miután egy bedobást követően debreceni játékos lábáról majdnem a kapuban kötött ki a labda. Nem sokra rá Laczkó előtt adódott ígéretes lehetőség, de a kazincbarcikai támadó lövését magabiztosan fogta Hrabina. Negyedóra után kiegyenlítődött a játék, a hajdúságiak is egyre többször eljutottak a vendégek tizenhatosáig. A 20. percben Gyönyörű végezhetett el szabadrúgást a kaputól 25 méterre, léc alá tartó labdát Fila csak nagy bravúrral tolta fölé. Helyzetre helyzettel válaszoltak a vendégek, Vladul tört be a debreceni tizenhatoson belülre, de elpuskázta a kecsegtető lehetőséget. A 26. percben előnybe került a Kazincbarcika: Laczkó szélről érkező beadását Dvorschák fejelte kapura, Hrabina még hárított, de a kipattanó labdát fektében a kapuba kotorta a vendégek játékosa. A 35. percben kétgólos hátrányba kerültek a hazaiak: Hrabina rossz kirúgása után ellenfélhez került a labda, Vladul lekészítette Ádámnak, aki a debreceni kapus mellett a hálóba gurította a játékszert. A hátralévő időben a vendégek irányították a játékot, de az eredmény már nem változott, a Kazincbarcika kétgólos előnnyel várhatta a folytatást.
Szünetben változtatott a kis Loki szakvezetője, Kenderesi és Pintér helyett Sármányt és Maruscsákot is pályára küldte. Kiegyenlített játékkal kezdődött a második félidő, leginkább a két tizenhatos közt pattogott a labda. A hazaiak próbáltak gyors támadásokat vezetni, de az utolsó passzok pontatlanra sikerültek. Az 52. percben egy távoli, lapos lövést kellett Hrabinának hatástalanítania, a debreceni hálóőr csak nehézségek árán tudott szögletre menteni. Bátrabban futballozott a piros-fehér gárda, míg a borsodiak igyekeztek lassítani a játékot, ennek ellenére egy kontra végén Vladul centikre volt attól, hogy megszerezze csapata harmadik találatát. A 63. percben Sármány kapott forintos labdát az ellenféltől, de lövését könnyedén fogta Fila. Nem sokra rá az időnként becserélt Talpalló lábában volt a szépítés, aki az ötös sarkáról mellé lőtt. A mérkőzés ezen periódusában fölényben játszottak a hazaiak, komoly helyzet viszont a másik oldalon adódott: Vladúl a tizenhatos sarkáról célozta meg a hosszút, Hrabina ujjheggyel tornázta kapu fölé a labdát. Szöglet után ismét a debreceni cerberusnak akadt dolga, Székely löketét tolta az alapvonalon túlra. A 78. percben Maruscsák próbálkozása kerülte el centikkel a kazincbarcikai kaput. Székelyhidit is pályára küldte a hazai vezetőedző, aki Gyönyörűt váltotta. A 81. minutumban eldőlt a mérkőzés: Sipos ügyetlenkedett az alapvonalnál, Kovács elvette tőle a labdát, akit csak szabálytalanul tudott megállítani a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest pedig Sütő higgadtan értékesítette. A lényegi kérdések eldőltek, bár a hajdúságiak mindent megtettek, hogy kozmetikázzanak az eredményen, de sehogy sem akart összejönni a szépítés. A Kazincbarcika megőrizte háromgólos előnyét, három ponttal távozott Debrecenből.
DVSC-II – Kazincbarcika: 0-3 (0-2)
DVSC-II: Hrabina – Tordai (Talpalló 58’), Sipos, Kovács G., Szujó – Fábián, Kovács R., Bényei, Gyönyörű (Székelyhidi 79’) – Pintér (Maruscsák 46’), Kenderesi (Sármány 46’)
Gólszerzők: Dvorschák 26’, Ádám 35’, Sütő 81’
Edzői értékelés hamarosan.
KZT