Dzsudzsák Balázs: „ezt a karriert bárkivel szívesen megosztanám”

A DVSC csapatkapitánya ma ünnepli harmincötödik születésnapját, de elmondása szerint korántsem érzi magát ennyi idősnek.

0

dzsudzsak-1-1024x576-300x169 Dzsudzsák Balázs: „ezt a karriert bárkivel szívesen megosztanám”Fotó: dvsc.hu

Harmincöt esztendős lett Dzsudzsák Balázs, aki az országos sportnapilap osztályzatai alapján az ősz álomcsapatába is bekerült, miután védekező középpályásként, szélsőként és irányítóként is vezéregyéniséggé lépett elő a tabella kilencedik helyén álló Lokiban. A gárda csapatkapitánya hat gólja mellett kiosztott hét gólpasszt is, s minden megmozdulásán érződött, mennyire fontos neki a klub, ahonnan elindult a pályafutása. Dzsudzsák a Digi Sportnak adott interjújában kiemelte, hogy nagyon jól érzi magát Debrecenben, az öltözői hangulatra pedig a hektikus szereplés ellenére sem lehet panasz.

„Voltak jól és kevésbé jól sikerült meccseink is ősszel, az elsődleges feladatunk pedig a stabilitás megteremtése lesz, hogy egy nyugodtabb, szebb tavasznak nézhessünk elébe – hangsúlyozta a 108-szoros válogatott középpályás. – Boldog vagyok, hogy egyénileg jó szezont tudhatok a hátam mögött, ám sokkal fontosabb, hogy a csapat milyen teljesítményt nyújt. Szeretném a lehető legjobb tudásom szerint segíteni a társaimat és jó úton haladok a céljaim elérése felé, ám ez mit sem ér, ha a Lokinak nem sikerül a tabellán feljebb lépnie. Minden egyes szezonnak úgy kezdek neki, hogy vannak számok, amiket el szeretnék érni, remélem ebben az évben ezeket túl is tudom szárnyalni.”

Rutinjával sokat segített együttesének a csapatkapitány, ám nem csak a fiatalok tudnak tőle tanulni, ez fordítva is így van.

„Abszolút nem érzem magamat harmincöt évesnek, kimondva nyilván sok, de nem érzem magamat ennyinek. Mindig is azt mondtam, ha jó közegben van az ember, s azt érzi, hogy közéjük tartozik, akkor kevésbé érzi az idő múlását. Márpedig a mi csapatunkat sok fiatal alkotja, az ő lendületük a rutinosabbakra is átragad, nem tehetjük meg, hogy nem a maximumra törekszünk a pályán.”

Arról, hogy a válogatottságról mit gondol, csak röviden ejtett szót, de elárulta, ha meghívót kapna, nagy örömmel térne vissza a csapatba.

„Ha hívnak, nagy örömmel megyek, de ha nem hívnak, azt is el tudom fogadni, megtanultam az elmúlt két évben. 108-szor ölthettem magamra a címerest mezt, ezt rajtam kívül csak Király Gábor mondhatja el magáról. Ha valakinek, akkor nekem biztosan nem kell senki felé elszámolnom, ezt a karriert tiszta lelkiismerettel megosztanám bárkivel” – zárta gondolatait Dzsudzsák Balázs.

P.G.