Edzőváltás után a sereghajtót fogadja a kis Loki

A DVSC második csapatára újabb kihívás vár, az NB-III. 30. fordulójában az utolsó helyen álló Mezőkövesd ellen lépnek pályára.

0

DSC_0105-Kozepes-1-300x200 Edzőváltás után a sereghajtót fogadja a kis LokiFotó: Halmai Balázs/DVSC

Komoly változás történt a fiókcsapat háza táján, a gárdát eddig irányító, a DVSC két ikonikus alakja, Szatmári Csaba, és segítője, Sándor Csaba helyett másik két ikon, Igor Bogdanovic és Máté Péter vette át a stafétabotot. Már a soron következő, Mezőkövesd elleni találkozóra az új edzőpáros készíti fel a kis Lokit. A vasárnapi ellenfél a táblázat utolsó helyét foglalja el, 14 ponttal kevesebbel rendelkezik, mint a piros-fehér alakulat. Ősszel még ki-ki meccset játszott egymással a két csapat, a szeptemberi összecsapáson 1:1-es döntetlen eredmény született. Hazai pályán egyértelműen a debreceniek az esélyesek, mely gárdának minden pontra nagy szüksége van, hogy eltávolodjon a kiesőzónától. Egy győzelemmel akár két helyet is feljebb léphet a kis Loki a táblázaton, zárkózva a középmezőnyhöz.

Köszönjük Szatmári Csabának és Sándor Csabának a fiókcsapatnál végzett munkájukat, új feladatukhoz pedig sok sikert kívánunk.

DVSC-II. – Mezőkövesd

04.18. 14:30           Nagyerdei Stadion

KZT