Egy félidő alatt lezárta a meccset a DEAC

A Debreceni Egyetem harmadosztályban vitézkedő csapata vasárnap délután a Karcag együttesét fogadta.

0

DSC_3441-300x163 Egy félidő alatt lezárta a meccset a DEACFotó: Ásztai Csaba

A sényő otthonában fájó vereséget szenvedett Sándor Tamás legénysége, ezt a botlást szerették volna javítani a 26. fordulóban. Vasárnap a DEAC vezetőedzőjének korábbi csapattársának, Igor Bogdanovicnak a csapata látogatott az Egyetemi Sporttelepre. A Karcag előrébb állt a táblázaton, ám debreceni győzelem esetén a fekete-fehérek megelőzhették volna őket.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, mindkét fél próbált támadásokat vezetni, ám ebben a periódusban helyzeteket nem láthattak a lelátón helyet foglaló nézők. Bő tíz perc elteltével kezdett lendületbe jönni az egyetemi gárda, egyre veszélyesebbé váltak a támadások, majd a 19. percben Kerekes révén a vezetést is megszerezték. Hat minutum elteltével pedig már kettőre nőtt az előny, Virág mattolta a vendégek védelmét. Akár tovább nyílhatott volna az olló, ám az újabb lehetőségeket már nem sikerült gólra váltani.

A második félidőben csökkent az iram, az egyetemisták visszavettek kissé a tempóból, a Karcag pedig próbált visszajönni a meccsbe. A DEAC viszont zártan védekezett, így a kék-fehérek előtt nem nagyon adódott lehetőség a szépítésre. Az idő pedig telt, a vendégek sehogy sem tudtak szépíteni, hiányzott támadásaikból az átütő erő. A hazaiak kézben tartották a meccset és végül meg is nyerték a párharcot.

NB III Keleti csoport 26. forduló

DEAC – Karcag: 2-0 (2-0)

DEAC: Ratku – Bényei, Orosz, Ujvárosi Á., Jankelic (Korhut 78’) – Al-Sheraji (Szabó 72’), Sándor, Kónya (Ujvárosi M. 81’), Virág, Wente – Kerekes (Trencsényi 78’)

Vezetőedző: Sándor Tamás

Gólszerzők: Kerekes 19’, Virág 25’

KZT