Nagy lendülettel kezdett a DVSC és ült is a meccs elején, amit Szilágyi Zoltán kitalált. Az átlövők vagy jól céloztak, vagy megtalálták a bejátszásokkal Tamara Haggertyt, aki nem is hibázott. Bő tíz perc után már négy gólnál járt. Folyamatosan vezettek a piros-fehérek, aztán mikor egy lerohanásnál már három gólosra növelhették volna az előnyünket, Sercien-Ugolin fejbe lőtte Sakot. Jött a kiállítás, ami érthetően megfogta a hazaiakat, a Győr pedig élt a lehetőséggel. A 12. percben vezetett először a vendégcsapat és gyorsan elhúzott hárommal. Szilágyi Zoltán időkérése után elkezdtek zárkózni a cívisvárosiak. Thorleifsdottir tízméteres bombájával a 20-ik percben egyenlítettek, majd a 22. percben újra náluk volt az előny, Töpfner hetesét követően. Sőt, sőt, sőt, a folytatásban növelni is tudták az előnyt. Csernyánszki üres kapus góljával a 28. perc elején négy góllal vezetett a Loki és ez megmaradt a szünetre is. A szezon legjobb első félidejét játszotta a DVSC, a BL-győztes pedig teljesen tanácstalannak tűnt.
A második játékrész elején sikerült ötre növelni az előnyt, de aztán megakadt a gépezet. A győriek a szünetben szemmel láthatóan rendezték a sorokat, főleg a beálló körüli védekezést, így ott már nem nagyon tudtak operálni a házigazdák. Ráadásul jött egy-két technikai hiba is, így pillanatok alatt felzárkózott a vendégcsapat. A 41. percben újra egyenlő volt az állás, egy perccel később pedig már vezetett a Győr. Ebben a periódusban lassúnak és körülményesnek tűnt a debreceniek játéka, a zöldek pedig egyre jobban belendültek. Néhány perc alatt öt, majd hat gólra nőtt a különbség, innen pedig már nem volt visszaút. A vendég együttes sebességét a hajrában már nem tudta tartani a DVSC, egymás után jöttek a hibák elől és hátul is, így végül sima győri győzelem született.
DVSC Schaeffler – Győri AUDI ETO KC: 28–36 (16–12)