Egy perc Senánszky Petrával

A világ legjobbjának lenni bármilyen műfajban nemcsak dicsőség, de érdem és óriási felelősség is. Ha ez évtizedek óta tart tiszteletre méltó. A győzteseket megbecsülés és szeretet övezi. Igaz ez Senánszky Petrára és családjára is.

0

sena-300x161 Egy perc Senánszky PetrávalMondhatjuk azt, hogy kint vagyunk, kint van a vízből?

Nyakig benne vagyok mindennap. Víz alatt mostanság már kevesebbszer, az uszonyom pihen, a búvárkodás kicsit háttérbe szorul, jelenleg a medencés úszásra koncentrálok.

Mindent elért eddig a búvárúszók között. Ha jól számoltam öt Világjátékon és tizenhétszer a világbajnokságokon hallgatta a magyar Himnuszt. Egyes statisztikák szerint még két arany hiányzik ahhoz, hogy minden idők legsikeresebb búvár sportolója legyen.

Örülök, ha így látja. Az élet a legnagyobb rendező mondják. Első világbajnoki versenyemet Kolumbiában úsztam, idén nyáron újra visszatértem oda. Megható, nosztalgikus élmény volt.

Térjünk vissza a medencékbe. Nyáron volt egy vb Pesten, majd utána egy Eb Rómában. Ötven gyorson mindkét helyen kiváló eredményt ért el. Az olaszoknál 11 századmásodperccel maradt le a döntőről.

Bosszankodtam is miatta. A legjobb eredményem ezen a távon 24,97 másodperc, majdnem megvolt.

Akkor most Párizs, az olimpia, vagy utána egy évvel később, 2025-ben Kína az uszonyos VB a prioritás?

Párizst látni és megszeretni minden bizonnyal nem lesz egyszerű, de az edzői stábbal, Kókai Dáviddal az élen elsősorban erre koncentrálunk. Sportolói pályafutásom alatt mindent elértem, Kína valószínű egy korszak végét jelenti majd.

Sportoló családból érkezett anno. Édesapja kiváló kosaras volt, Senánszky Zsolt teljesítménye sokszor ragadtatta tapsra a nézőket.

Büszke is vagyunk rá mindannyian.

Sikerült bejuttatnia őt az idei, budapesti világbajnokság döntőjére?  Valahol olvastam, hogy jegyért rohangált az Ön úszása miatt.

Ott ült a lelátón. Szerintem elégedett volt.

Mi is!

W.Gy.