Egy pontot elhoztak idegenből a DASE fiataljai

Az agrár U14-es csapata Hajdúböszörménybe látogatott a rájátszás második fordulójában.

0

20150313112149_sport-foci-gol-labda-bankracio_642x369_cover-1-300x172 Egy pontot elhoztak idegenből a DASE fiataljai

A rájátszás Hajdúböszörménnyel vívott párharcában az előző heten vereséget szenvedett a Benczik Zsolt által irányított korosztályos csapatunk, de nagyon elszántan készültek a második összecsapásra. Nagy lendülettel kezdték a mérkőzést az agráros ifjak, igyekeztek betartani az edzői utasításokat, fegyelmezetten futballoztak, helyzeteket dolgoztak ki, viszont a hazaiak váltották gólra egyetlen lehetőségüket és előnnyel zárták az első félidőt. Fordulás után, a 46. percben Grecskó Marcell tökéletesen elvégzett szabadrúgásával egyenlített a debreceni gárda, majd röviddel utána Kozma Bence fejesével fordítottak. Mindkét gól a bátor támadójátéknak volt köszönhető. A játékvezető villámlás miatt félbeszakította a mérkőzést, 20 perc után folytatódott a találkozó. A kényszerű szünet a Böszörménynek tett jót, az újrakezdés után az első kapura lövésükből egalizáltak. A hátralévő időben már nem esett több gól, így a csapatok megosztoztak a pontokon. A DASE ifjoncai jó teljesítményükkel feledtették a múlt heti vereséget.

Szép volt srácok!

Hajdúböszörményi TE – DASE              2:2 (1:0)

DASE: Borkó, Kozma, Csordás, Grecskó, Sárközi, Kovács, Balog, Nagy, Bodnár, Siteri

Cserék: Popovics, Bikki, Győrvári, Székely, Hidegkuti, Juscsák

Edző: Benczik Zsolt

Gólszerző: Grecskó Marcell 45’, Kozma Bence 50’

Benczik Zsolt: Az előző összecsapásból tanulva, igyekeztünk minél szervezettebben és fegyelmezetten játszani, birtokolni a labdát, és minél több létszámelőnyös helyzetet kialakítani. Amit kértem a srácoktól, megvalósították a pályán, elégedett vagyok a teljesítményükkel, gratulálok az egész csapatnak.