Egy szettet engedett az éllovas az Eötvösnek

A felnőtt női röplabda NBII-ben vasárnap délután a forduló előtt a második helyen álló DSZC-Eötvös DSE az előtte egy ponttal elhelyezkedő listavezető Szolnoki Sportcentrumot fogadta.

0

nb2-2025-01-12-1-300x166 Egy szettet engedett az éllovas az  EötvösnekJól indult a hétvége az Eötvös DSE szempontjából, hiszen szombaton az U20 másodosztályban is sikerült egy mérkőzést nyerni az egyesület korosztályos csapatának, ráadásul a városi rivális DEAC ellen. Vasárnap pedig a szintén a másodosztályban vitézkedő U15-ös gárda öregbítette a klub hírnevét, hiszen a forduló mindkét találkozóját megnyerték a fiatalok.

A felnőtt rangadó is jól indult a debreceniek szempontjából, jó nyitásfogadással, eredményes támadójátékkal megnyerték a nyitószettet Pálfi Kittiék.

A második szettben ritmust váltottak a Tisza-partiak és agresszív nyitásaikkal sebet ejtettek a hazaiak addig jól működő nyitásfogadásán, átvették a játék irányítását és viszonylag simán nyerték a következő két játszmát. Az „eötvösös” szimpatizánsoknak annyi öröme lehetett, hogy a felnőtt csapatban debütált Nagy Diána Flóra és Parlagi Mirtill Jázmin.

A negyedik etapban is a szolnokiak irányítottak, de Berza Fanniéknak sikerült megfordítaniuk az állást és a játékrész derekára 3 pontos előnyt szereztek. A végjátékra egy pontra olvadt a hazaiak előnye, de 20:19-re még Kovács Anették vezettek. Néhány újabb nyitásfogadási hiba azonban megpecsételte a DSZC-Eötvös DSE sorsát és a listavezető – megszakítva a hajdúságiak öt mérkőzése tartó veretlenségi sorozatát – 3 ponttal távozott Debrecenből.

DSZC-Eötvös DSE – Szolnoki Sportcenrum 1:3 (19, -18, -11, -21)

DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Kozma Kitti, Pálfi Kitti, Kovács Anett, Gyöngyösi Réka, Dóka Vivien

Cserék: Végh Kitti Nikolett (liberó), Kiss Lorina Petra (liberó), Parlagi Mirtill Jázmin, Papp Csenge Dóra, Zombori-Bódi Boglárka, Nagy Diána Flóra

Edző: Szombathy András

Szolnoki Sportcentrum: Bagyinka Csenge, Szilágyi Júlia, Varga Réka, Töreki Emese, Nagy Dorka, Bárdos Adél

Cserék: Szikszay Krisztina (liberó), Urbán Anna (liberó), Dobi Fanni Boglárka, Hegedűs Boglárka, Tóth Anna Dóra

Edző: Varga Zoltán